Etus

Egy hete sincs, hogy 76 éves korában visszaadta lelkét a Teremtőnek. 1943-ban vagyunk, kora ősz, inkább indián nyár. Etus utolsó fényképe körbejár. 

1943. Öregasszony, nyugalom. ADOMÁNYOZÓ: Konok Tamás id. KÉPSZÁM: 43275 Forrás: Fotó: Fortepan

Margit, a húga: „Apuka gyakran mondogatta, hogy Etus a kiegyezés gyermeke. És rögtön hozzátette: na ja, ha nincs 48, akkor 67 se lett volna. Ezt sokáig nem értettem, de az már igaz, hogy Etus a kiegyezés évében született. Édesapa nagy ember volt, főerdész az Esterházyaknál. A Bakony lábánál éltünk, Etus a gyerekkoráról mindig úgy mesélt, hogy őzek és mókusok voltak az első barátai. Megvolt mindenünk, a polgárit is elvégezte volna, ha a papát nem viszi el a szívbaj. Ott maradtunk négyen támasz nélkül. Etust kivették az iskolából, pesztrálhatta a húgait, köztük engem. Még nem töltötte be a tizenhetedik évét, mikor fölkerült Pestre cselédnek, az intéző ajánló levelével.”

Böske, a barátnője: „Együtt kezdtünk Etussal a méltóságos báróéknál. Nagyon félt Pesttől. Eleinte mindenkire ráköszönt az utcán, mert náluk így szokás. Mennyi minden épült akkoriban! A hidak, az utak, a paloták az Andrássy úton is, ahol mi szolgáltunk. Fogaskerekűvel feljártunk a Svábhegyre, csodáltuk a fényeket az omnibusz tetejéről, még lóvasutaztunk is a Margit szigeten. A báró úrnál mindig nagy házat vittek. Időnként művészek is jöttek, még olyanok is, akiket mozivásznon láttunk a kimenőnkön. Etus kézilányként kezdte, de szépen haladt előre, két év múlva már rábízták a szalon rendben tartását. Mikor elkerültem a háztól, nyűglődött, hogy mit csináljon. Akkor már nagyon kerülgette őt a Jóska, megkérte a kezét. Végül nem ment hozzá, ahogy máshoz sem. Engem Somogyba vitt az uram, de sokáig leveleztünk.

Krisztina, a házvezetőnő: „Tartottam Etelkától, mert sasszeme volt. Még a szőnyegek rojtjait is kiigazgatta a kis rojtkeféjével, és lemarta a takarító lányt, ha kuszának találta. A kofák is tisztelték, meg se próbáltak cselezni a házhoz szállításkor. Emlékszem a lázas készülődésre, mikor Bethlen miniszterelnök úr volt a vacsora díszvendége. Nagy respektje volt, mert akkoriban vezették be a pengőt. Még ma is felmondom Etelka aznapra tervezett menüjét. Előételnek sajtos soufflét adott. Utána tiszai hal következett, pompás ropogósra sütött kecsege. A fő fogás marhasült háromféle körettel és főzelékkel. Levezetőnek spárgát szolgáltunk fel, hozzá a szószt Etelka titkos receptje szerint. Aztán torta, fagylalt következett, a vége felé pedig édes kukorica vajjal, majd sajt, sós aprósütemény. Szép nap volt. Több mint tíz éve, hogy átvettem tőle a házvezetést. Azt hiszem, még jó ideig nem szabadulok attól, hogy neki akarjak megfelelni.”

Eleonóra kisasszony, a báróné kisebbik lánya: Az már igaz, kis koromban mindig elámultam, hogy mennyit tudnak enni nálunk, de aztán megtanultam, hogy mindenből mértékkel. Etus már a nagymamánál is szolgált. Volt benne valami megnyugtató mindannyiunk számára. Majd hatvan évig volt a háznál. A családban mindig azt hallottam, hogy Etus egy intézmény. Az utolsó éveiben alig látott, de fel sem merült, hogy elküldjük. Hűséges szolgálót nem tesz utcára az ember. Én még szívügyekben is hozzá fordultam. Csendben horgolt a nyugágyában a hátsó kertben, és olyan bölcseket mondott, mintha mindent tudna a férfiakról, mintha egy nagy élet lett volna mögötte.

1943. Öregasszony, nyugalom. ADOMÁNYOZÓ: Konok Tamás id. KÉPSZÁM: 43275
Fotó: Fortepan

A temetés után

Eleonóra kisasszony: „Érthetetlen, hogy a pap miért nevezte mindvégig Teréznek a mi Etusunkat. Ilyet még nem is hallottam. Bántó volt. Ekkora szarvashiba, a mi családunkban…”

A báróné: „Azért kislányom, mert Etusnak a valódi neve Teréz volt, de gyerekkorától utálta, ha így szólítják. Én is csak a keresztleveléből tudom. Szólhattunk volna a papnak, ahogy a rokonai is, de mindenki elfelejtette. Teréz nem létezett a számunkra, csak Etus. Mindegy már. Ez a név került a keresztfára, és az emlékeinkbe, ha rá gondolunk.”

A Fortepan-történetek első darabja IDE KATTINTVA olvasható.