Másnap a Szabad Európa Rádió beszámolt az egészről. Akkor nevezték el lánchídi csatának a mi sétánkat. Egyoldalú csata volt, mondhatom. Látod, azért a következő évben megint elmentünk. Csak azért is…
A fiú: – Most már értem, hogy miért nem mehettél gimi után egyetemre egy ideig. Miért nem ezeket a történeteket mondjátok el nekünk? Az osztályban én vagyok az egyetlen, aki tudok valamit a rendszerváltásról, de a lánchídi csatáról, és arról, hogy benne voltál, én is most hallok először. Mindig a politikával jöttök, az erőviszonyokkal, ilyen izmus, olyan izmus meg az árok, amely egyre mélyül, de ez a duma nagyon messze van tőlünk. Otthon a srácoknak nem mondanak semmit, még ötvenhatról is több hangzik el, mint arról, hogy mi volt itt harminc évvel ezelőtt. De nekünk, 17-18 éveseknek az is fényévre van, ami tíz éve történt. Érted? Amúgy töriből az utolsó fejezet a rendszerváltás, Antall József meg a többiek, de nem tanulja senki, mert akkor már mindenki az érettségi tételeire készül. Ezért a tanárok is hagyják a francba az egészet. Érdektelenek vagyunk? Inkább magunkra hagyatottak. Lánchídi csata. Vágom. Holnap elmondom a haveroknak. Lackó bácsinak meg üzenem, hogy jófejség volt, amit csináltatok. Akkor iszunk egy sört? Tudom, tudom, én alkoholmenteset.
Fortepan-történetek
