Kétszáz éve született Andrássy Gyula gróf, a vasfejű csodabogár

Az 1823. március 8-án született Andrássy Gyula egyidős volt Petőfivel és Madách Imrével, a szabadságharcban huszártisztként vitézkedett, majd távollétében – Ferenc József nevében – felakasztották, de a császár és király fejére tizenhat év múlva ő tette fel a Szent Koronát. „Csendes társ” a kiegyezés nagy művében, amelynek ő az első miniszterelnöke, majd nyolc éven át a Monarchia külügyminisztere, az öt európai nagyhatalom egyikének második számú vezetője.

Hungary, Budapest, listed as World Heritage by UNESCO, Pest district, Hungarian Parliament, equestrian statue of Count Gyula Andrássy (Photo by GARDEL Bertrand / hemis.fr / hemis.fr / Hemis via AFP) Fotó: Hemis via AFP

Hegedüs Loránt, a nyolcvan éve elhunyt kiváló gazdasági-pénzügyi szakember, történettudós, termékeny publicista, író a Két Andrássy és két Tisza című történelmi-politikai regényében a híres brit konzervatív államférfihoz, Benjamin Disraelihez hasonlította gróf Andrássy Gyulát: mindketten „politikai bohém-zsenik – az egyik regényt ír, a másik lovassportot űz a legkomolyabb pillanatokban –, ezért egyik sem bízik a másikban…” A bohém zseni – ez a címe Tőkéczki László utolsó, posztumusz megjelent könyvének, amely plasztikus képet nyújt gróf Andrássy Gyula pályájáról és szellemi-politikai arcéléről. Mindkét szerző idézi Hoffmann bárót, a közös külügyminisztérium főbürokratáját, aki így jellemezte magyar főnökét: „Geniális fő, de vas fej, aki, ha kell, semmitől sem riad vissza. Bízik a bátorságában és szerencséjében, és kérlelhetetlenül dolgozik annak a programjának megvalósításán, melyben a császárral megállapodott, de amelyből hivatalnokainak semmit el nem árul.”

Andrássy Gyula gróf, 1885 Fotó: Austrian National Library/APA-PictureDesk/AFP

 

Az orosz pisztoly

„Premodern” zseni volt tehát a modern, bürokratikussá váló politikában, írja Tőkéczki Andrássyról, az egykori zempléni követről és főispánról, aki táblabírói bölcsessége, íratlan szabályok szerint élt és irányított, és amíg Magyarországon a szónoklás művészetét nem gyakorló alkata miatt, addig Bécsben antibürokratikus premodernsége okán számított csodabogárnak. Már Falk Miksa, a neves publicista – Széchenyi, Deák, Eötvös bizalmasa – megállapította, hogy Andrássy olyasmivel bírt, ami hasonlíthatatlanul többet ér, mint minden elméleti tudomány: némelyek intuíciónak vagy ösztönnek nevezték, de ő egyszerűen lángésznek tartotta. Falk nem Disraelihez, hanem a porosz vasherceghez, Bismarck birodalmi kancellárhoz hasonlította, akivel Andrássy szívélyes viszonyt ápolt, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy konfrontálódjon vele, ha a Monarchia érdeke úgy kívánta. Példának hozza azt az esetet, amikor Bismarck rá akarta venni, hogy támogassa a három (német, orosz, osztrák) császár szövetségét, a magyar gróf nyersen megmondta neki, hogy neki ez a história nem tetszik, és ha a dolgok így mennek tovább, akkor egyszerűen feldönti az „egész vityillót”. Mire a német kancellár mentegetőzve hozzátette, hogy az oroszok ebben az ügyben az ő mellének szegezik a pisztolyt, Andrássy nevetve azt mondta: „Hadd süssék el, nincsen rajta gyutacs.”

A berlini kongresszus (középen Andrássy Gyula kék egyenruhában, Otto von Bismarck német kancellár fekete ruhában és Suvalov orosz diplomata díszöltözetben), Anton von Werner alkotása Forrás: Wikipédia

Meg is hiúsította a három császár szövetségét, helyette 1879-ben nyélbe ütötte az osztrák–magyar–német védelmi szerződést, azaz a kettős szövetséget Oroszországgal szemben. Ezzel és az előző évben a berlini kongresszuson a „keleti kérdésben”, a balkáni válságban elért nagyhatalmi egyezségben játszott főszerepével ért politikai pályája csúcsára Andrássy. Ekkor megrendült egészségi állapota miatt lemondott a külügyminiszteri posztról. „Mehetek azon öntudattal, hogy a monarchia javára azt elértem, amit ember elérhetett” – írta feleségének 1879 szeptemberében.

Mindenkinél magasabbra

Valóban úgy távozott Andrássy a bécsi Ballhausplatzról, a külügyminisztérium palotájából, mint a Habsburg-monarchia utóbbi fél évszázadának legeredményesebb és legmegbecsültebb államférfia. S bár a „hosszú reformkor” (1825–1875) legnagyobb magyar államférfiúi – Széchenyi, Kossuth, Batthyány, Deák, Eötvös – között ritkán szoktuk emlegetni a nevét, Andrássy mindüknél magasabbra emelkedett. Nemcsak magyar miniszterelnök lett, hanem az Osztrák–Magyar Monarchia – az akkori öt európai nagyhatalom egyike – külügyminisztere, ami az uralkodó után a második számú rang, illetve hatalmi pozíció volt.

Andrássy Gyula 1880 körül Fotó: Europress/AFP

Szerencsés ember volt, mondták, írták róla sokan, és nem csak ellenfelei. „A sorsnak azon ritka kegyeltjei közé tartozol, kiknek személyes állása a nemzet jövőjével van összekötve” – mondta róla báró Eötvös József, aki 1848 után az 1867-ben megalakult Andrássy-kormányban is vallás- és közoktatásügyi miniszer volt. A már említett Hegedüs Loránt rámutat, az ifjú zempléni gróf olyan szerencsés volt, hogy egyszerre két ragyogó szellem, Széchenyi és Kossuth fénykéveként sugározta be induló pályáját. A legnagyobb magyar őrá bízta a Tisza-szabályozás irányítását, s már 22 évesen azt jósolta neki, hogy belőle minden lehet, amit csak akar, még Magyarország nádora (azaz a király helyettese) is. Igen, bizonyára volt szerencséje, de legalább annyira volt veleszületett, kivételes tehetsége is. Vérbeli politikus volt, egyúttal művészlélek, akinek lelkialkata, elgondolásainak váratlansága és változékonysága, csodálatosan könnyed, játékos zsenialitása majdnem mindig meglepte ellenfeleit.

Pedig változatos, kalandos élete jó negyvenéves koráig nem utalt arra, hogy olyan magasra fog emelkedni, mint kortársai közül senki. Pesten végezte a jogi egyetemet, ahol a vele egyidős Madách Imre baráti köréhez tartozott, 21 éves korától részt vett a Zemplén vármegyei politizálásban, táblabíróvá, majd 1847-ben országgyűlési követté választották. 1848 májusában zempléni főispánná nevezik ki, majd nemzetőrként vitézkedik a szabadságharcban, huszártisztként részt vesz az isaszegi csatában és Buda ostromában is (már egész fiatalon elsőrangú lovas és céllövő volt). Kossuth kormányzó Konstantinápolyba küldi követnek, majd onnan 1849 végén Párizsba emigrál. 1851. szeptember 25-én Pesten az Újépület udvarán (ahol két évvel korábban gróf Batthyány Lajost kivégezték) távollétében végrehajtják Andrássyn a jelképes (in effigie) felakasztást és a valóságos jószágelkobzást. Ezért a párizsi szalonokban forgó, igen jóképű, kiváló táncos, sok nő fejét elcsavaró magyar arisztokratát úgy hívják: le beau pendu („szép akasztott”). 

Deák Ferenc ikre

Miután nem vesz részt a magyar emigráció konspirációiban, 1857-ben Ferenc József kegyelmet ad neki, újdonsült feleségével, Kendeffy Katinka grófnővel hazatér, és hamarosan bekapcsolódik a politikába Deák Ferenc követőjeként. Sátoraljaújhely követe az 1861-es és 1865–68-as országgyűlésen, ez utóbbin a képviselőház alelnöke.

Ferenc József és Erzsébet koronázási ceremóniája a budapesti Mátyás-templomban, jobbra lent Andrássy, 1867 Fotó: Austrian National Library/APA-PictureDesk/AFP/Doby Jenő

A „haza bölcse” és Andrássy között húsz év korkülönbség volt, de lelkileg-szellemileg olyan jól kiegészítették egymást, mintha ikrek lettek volna. Deák providenciális (gondviselésszerű) államférfiúnak nevezte Andrássyt, s ezt az egyik legfelkészültebb és legbefolyásosabb korabeli hírlapíró, Halász Imre – aki Andrássy felkérésére 1870-ben elvállalta a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetését – azzal toldotta meg, hogy Andrássy elbűvölő egyéniségének sajátságos varázsa volt az ő politikai sikereinek lényeges és a legválságosabb pillanatokban döntő tényezője. 

A Magyarország újjáteremtését eszközlő munkában Andrássy osztozott Deákkal. Andrássy Deák nélkül és Deák Andrássy nélkül sohasem lett volna képes keresztülvinni a kiegyezést.

Andrássy már miniszterelnökként azt írta régi jó barátjának, gróf Lónyay Menyhértnek, pénzügyminiszterének, hogy a kiegyezés nagy művében nézete szerint a szerzők Deák Ferenc és Lónyay Menyhért voltak, ő maga pedig „csendes társ”.

Ló és ibolya

Pedig ha valakire igazán illett a csendestárs szerep, az nem annyira ő, hanem egy nagyszerű asszony, a csodálatos szépségű és lelkiségű Erzsébet császárné-királyné volt. Amikor 1866 elején a bécsi Burgban megismerkedett a „szép akasztott” férfiúval, szinte azonnal kölcsönös rokonszenv ébredt bennük, és különleges lelki kapcsolat, szoros barátság alakult ki közöttük. Erről levelezésük is tanúskodik, hiszen Andrássy hamarosan így írta alá Erzsébethez intézett leveleit: „Az Ön hű barátja”. Később elmaradt a levélpapírról minden címzés, sőt a grófi címer is – helyette vagy közös eszményük, a ló vagy az ibolyavirág került a levélre. Andrássy köztudomásúan szenvedélyesen szerette a lovakat, a lovaglást, a párizsi szalonokban pedig tudták róla, hogy ibolyát hord kebelén, a szíve fölött. 

Erzsébet királyné magyaros viseletben, 1867 Fotó: Leemage via AFP

A császárral való minden találkozását Andrássynak és Deáknak is Erzsébet intézte el nagyszerű asszonyi diplomáciával, s ha kellett, fortéllyal. Közvetlenül a poroszok elleni háborús vereséget követően addig kérlelte-győzködte felséges férjét-urát, hogy Andrássyt nevezze ki külügyminiszterré vagy legalább Magyarország miniszterelnökévé, hogy a feleségéért rajongó Ferenc József végül (azért nyilván más megfontolásból is) beadta a derekát. Így lett gróf Andrássy Gyula először, 1867-ben magyar miniszterelnök, majd 1871 novemberében Ausztria-Magyarország (az elnevezés az ő műve) külügyminisztere, s olyan bensőséges barátság fejlődött ki a birodalom első és második embere között, amilyet az 1851-es jelképes akasztáskor senki nem képzelt volna. Azt meg még kevésbé, hogy 1867. június 8-án pont a „szép akasztott” helyezi nádori minőségben – bár Széchenyi megjósolta! – a Szent Koronát Ferenc József király fejére.

Az egyesítés motorja

Alig több mint négy és fél éves miniszterelnöki működésének elképesztően gazdag termése az osztrák és a horvát kiegyezés, Erdély uniója az anyaországgal és a déli Határőrvidék reintegrálása a magyar állam területébe, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás korszerűsítése, a véderő újjászervezése és a honvédség megteremtése, a népiskolai törvény és az Európában egyedülálló nemzetiségi törvény elfogadása, s Andrássy volt a motorja Pest, Buda és Óbuda egyesítésének és korszerű világvárossá fejlesztésének. A nemzeti-polgári liberális Andrássy Gyula nagy hídépítő volt, korok és népek között egyaránt, írja életrajzi könyve végén Tőkéczki. Igazat adhatunk a Széchenyi-díjas történésznek: 

Nagy magyar és nagy európai volt. Büszkék lehetünk rá!

Borítókép: A gróf szobra az Országház előtt (Fotó: Europress/AFP)