– Még szinte el sem kezdődött Petőfi bicentenáriuma, és már itt van Madáché. Ismerték egymást?
– Sosem találkoztak. Két külön karakter. Petőfi Sándor a fiatalság ikonja, míg a sokat betegeskedő Madách Imrére hajlamosak vagyunk úgy gondolni mint öregemberre, pedig alig több mint 41 évet élt. Alkata, szemléletmódja az érett gondolkodóé. Érdemes számba vennünk, mi minden történt kétszáz évvel ezelőtt ezekben a napokban Magyarországon, annál is inkább, mivel az akkori események hatással vannak napjainkra is. Ha szimbolikusan úgy fogalmazunk, hogy Jézus születésekor „lángos csillag” állt az égen, akkor ugyanígy elképzelhetjük azt is, hogy 1823 januárjában Magyarország fölött elhúzott egy üstökös. Kiskőrösön, Petrovicséknál megszületett az a „gyenge virágszál”, akit Alexandernek kereszteltek január 1-jén. Nem sokra rá, január 20-án az alsósztregovai nemesi kastélyban Emiként becézgették a törékeny újszülöttet. Január 22-én Kölcsey Ferenc szignálta a Hymnus kéziratát. Csillagokat termett 1823 januárja a magyar kultúrában, bár ezt akkor még nem lehetett tudni. Petőfi életműve lezárult, mire Madách hírnevet szerzett magának, és kezdte megmutatni oroszlánkörmeit. Alsósztregován oroszlánbarlangnak nevezte dolgozószobáját, ahol Az ember tragédiája is megszületett.

Az a bizonyos bál
– Az alsósztregovai kastély az alkotás és az önművelés színtere is volt: Madách Imre a XIII. századig tudta visszavezetni a családfáját, anyanyelve mellett hat idegen nyelven beszélt. Az író húszéves korára ügyvéd, hamarosan táblabíró. Belenőtt, belenevelődött a reformkor eszméibe?
– Műveltség tekintetében ugyanazt képviselte, mint a reformkor nagyjai: kiművelt emberfőkre van szüksége a hazának. A XIX. század nemzeti eszménye nálunk nem plebejus, hanem a nemesi műveltség hordozója, amint ez a Himnuszból is kiolvasható. Nemzeti értékrendünk tulajdonképpen máig ezen a műveltségen alapszik. A nemzeti érdekegyesítés programja a nemességtől indult, a társadalmi változásokat éppen az a réteg indukálta, amelyik aztán kritikus szemmel követte a történéseket: egyfelől tisztán látta, hogy a társadalom megérett a reformra, másfelől fontosnak tartotta az értékek megőrzését is. A forradalmat és szabadságharcot sok tekintetben értékvesztésként élte meg, a trónfosztás kimondását például nem feltétlenül tartotta szükségszerű lépésnek. Mennyire más ez a nemesi értelmiségi magatartás Petőfi forradalmi lelkületéhez képest! Madách viszonya is ambivalens a forradalomhoz, mert jogászként, hazafiként úgy gondolta: elég lenne építkezni. Beállt ugyan nemzetőrnek, közreműködött az újoncok toborzásával kapcsolatos teendőkben is, de már a gyenge egészségi állapota miatt sem tudott aktív résztvevőjévé válni a harcoknak.