Hetényegyháza Kecskemét északnyugati peremén elterülő kertvárosi része, a tervek szerint közvetlen összeköttetése épül a közelben futó M5-ös autópályával. Mivel a törvényi szabályozás szerint minden ötszázmillió forint feletti beruházás esetén a munkálatok érdemi megkezdése előtt kötelező úgynevezett előzetes régészeti dokumentációt készíteni, a Kecskeméti Katona József Múzeum (KKJM) munkatársai a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) alvállalkozójaként elvégezték ezt a feladatot: próbaszondákkal megvizsgálták a szóban forgó, két kilométer hosszú szakaszt.
– Mintegy nyolcszáz négyzetméteren – egységes távolságra elosztva – két méter szélességű kutatóárkokat ástunk, hogy meggyőződhessünk arról, mit rejt a föld – meséli Fazekas András Kristóf, a KKJM ásatásvezető régésze. – Az előkerült anyag meglepően gazdagnak bizonyult, még úgy is, hogy tisztában voltunk azzal, a lelőhely évtizedek óta ismert.
A kilencvenes években, az autópálya építése előtt végeztek itt hasonló kutatásokat, a nyolcvanas években pedig előkerültek egy Árpád-kori templom romjai. Az az épület valamikor a XIII. század közepén pusztult el, feltehetőleg a tatárjárás következtében.
A most létesített nyomvonal északnyugat–délkelet irányba fut, és érinti az egykori templomdombot.
A szondázás után három különböző korszak maradványai kerültek napvilágra.
– Az időben legtávolabb eső a bronzkor. Egy árokra és egy restaurálásra szoruló karperecre bukkantunk. Az árkot a Krisztus előtti II. évezred utolsó harmadában alakíthatták ki, vagyis nagyjából akkor, amikor a trójai háború zajlott a mai Törökország területén. Ami pedig a karperecet illeti: mivel nem voltak mellette egyéb maradványok, feltételezhetjük, hogy annak idején véletlenül eshetett oda, ahol most megtaláltuk. Tulajdonosa talán az árok betemetése során veszíthette el anélkül, hogy észrevette volna – meséli az ásatásvezető.
A másik bronzkori lelet egy sír, amely alig harminc centiméterrel a fő alatt rejtőzött. Fiatalkorút temettek ide – hogy fiúról vagy lányról van-e szó, egyelőre nem világos, eldöntéséhez további vizsgálatok szükségesek.
Az viszont bizonyos, hogy az illetőt zsugorított temetkezéssel helyezték örök nyugalomra.
– Ez viszonylag ritkán használt módszer. Lényege, hogy a holttestet nem kinyújtóztatva, hanyatt fekve helyezték a sírba, hanem oldalfekvésben, felhúzott lábakkal, magzatpózban. Hogy ez pontosan mikor történt, annak megállapításához Debrecenbe küldjük a maradványokat, hogy radiokarbonos kormeghatározást végezzenek rajtuk – mondja Fazekas András Kristóf.
A szakember szerint e leletcsoport a halomsíros kultúrából kifejlődött, úgynevezett urnamezős vagy urnasíros kultúrához köthető. Ez Nyugat- és Közép-Európában honos, késő bronzkori kultúra volt, a mai Magyarország területén elsősorban a Dunántúlon, valamint a Duna–Tisza közének nyugati felén terjedt el, de az Alföld északi részén is jelen volt. A másik két korszak maradványai egymásra vetülve, egymásba kapcsolódva kerültek napvilágra.
