Ereje teljében bukkant fel Kim Dzsong Un
Ez volt Kim Dzsong Un első nyilvános szereplése április 12-e óta, már halálhírét keltették.
Ez volt Kim Dzsong Un első nyilvános szereplése április 12-e óta, már halálhírét keltették.

Az észak-koreai kormány a hétvégén hozhatja nyilvánosságra vezetőjük halálát.
Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor nyilvánosságból való eltűnése élénken foglalkoztatja a nemzetközi sajtót.

Igyekszik lehűteni a kedélyeket Szöul a Kim Dzsong Un állítólagos halálhíréről szóló spekulációk kapcsán.

Kaotikus állapotokat, a jelenleginél is keményebb diktatúrát vizionál a bulvársajtó.
Miközben olyan hírek keringenek a világban, hogy Kim Dzsong Un műtéten esett át, és állapota súlyos.

A találgatások azután kaptak lábra, hogy Kim Dzsong Un nem jelent meg nagyapja megemlékező ünnepségen.
Egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes szerint az észak-koreai vezető „nagy veszélyben” van.

Új löketet adna a hónapok óta patthelyzetben lévő tárgyalásoknak Kim Dzsong Un, aki újévi beszédében burkoltan az atomkísérletek újrakezdésével fenyegetőzött.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy önös érdekből megmakacsolta magát a nukleáris fegyverekről kezdett tárgyalásokon, és közölte: országa rövidesen új hadászati fegyvert fog bemutatni a világnak, amellyel fokozz



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.