Viharos búcsúra készülhet Phenjan
Példátlan módon Kim Dzsong Un összehívta a párt központi bizottságát, ahol az észak-koreai vezető országa súlyos gazdasági helyzetére figyelmeztette a Koreai Munkapárt főbb vezetőit.
Példátlan módon Kim Dzsong Un összehívta a párt központi bizottságát, ahol az észak-koreai vezető országa súlyos gazdasági helyzetére figyelmeztette a Koreai Munkapárt főbb vezetőit.

A japán védelmi minisztérium csütörtökön még úgy tudta, hogy ballisztikus rakétatesztről volt amit a Japán-tengerbe lőttek, és még pénteken is így hivatkozott rá.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető különleges kapcsolatot ápol Donald Trump amerikai elnökkel, de a washingtoni politikai körök ellenségesek Phenjannal – olvasható Kim Kje Gvan észak-koreai külügyi tanácsadó, Phenjan volt nukleáris főtárgyalójának csütörtö
Nagyra értékelte a Kína és Észak-Korea közötti „tartós, egészséges és stabil” barátságot Hszi Csin-ping kínai elnök, a kínai-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója alkalmából – jelentette vasárnap a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség.
A szakértői szintű tárgyalásokkal vége lenne a hónapokig tartó patthelyzetnek, amely Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kudarccal végződött második csúcstalálkozója után alakult ki.
Robert O’Brien személyében új nemzetbiztonsági tanácsadót nevezett ki tegnap Donald Trump. Az amerikai elnök ezt Twitter-üzenetében közölte.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.