Még nem pörgött fel a kiskereskedelmi forgalom
Januárban fél százalékkal többet költöttek a fogyasztók, mint decemberben, ám 2020 első hónapjához képest ennél nagyobb csökkenést mért a statisztikai hivatal.
Januárban fél százalékkal többet költöttek a fogyasztók, mint decemberben, ám 2020 első hónapjához képest ennél nagyobb csökkenést mért a statisztikai hivatal.

Már egy éve a frontvonalból szolgálják ki a vásárlókat, de a vírusfertőzés fokozott veszélye miatt most miniszteri segítséget kérnek a dolgozóknak.

Ha nincs, aki felpakolja az árut a kamionokra, az üzletekben hiába állnak sorba a vásárlók – vélekedik a szakszervezet.

Ma nagyjából háromszáz hazai kistelepülésen nincs alapvető bolt. Ahhoz, hogy a lakosok friss élelmiszert vásárolhassanak, a falujuktól távolabb kell menniük.

A naponta több millió magyart kiszolgáló fogyasztásicikk-üzletekben a kötelezőn túli emelések után is még mindig átlag alatti a fizetés.

Az online vásárlás a hagyományos kereskedelemhez képest átlag 36 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár.

Az üzletlánc több élelmiszeripari beszállító esetében is tisztességtelen üzleti magatartást tanúsított.
Éves szinten 0,8 százalékos csökkenést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal az év utolsóelőtti hónapjában.

A népegészségügyi központ által közzétett oltási menetrend átgondolását kérik a kiskereskedelem képviselői.

A válság ellenére arra is van esély, hogy az ünnepek előtti költekezés elérheti a tavalyi szintet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tiszás szakértők kijelentéseit hallgatva aligha gondolná bárki, hogy hamis lenne a kiszivárgott megszorítócsomag.

Kiderült, mi volt a borítékban.

A rendőrség segítséget kér.

A háttérben meghúzódó tervek világosak, mégis tagadnak.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Nemzeti petíció indul az Ukrajna támogatásáról szóló brüsszeli követelések ellen.

A magyar középpályás a Midtjylland elleni felkészülési meccsre már a keretbe sem került be.

Huszonegy kategóriát díjaznak majd.

Sipos Adrián merész elvárásokat támaszt maga és a csapat elé a svédországi férfikézilabda Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.