Kiss Ambrus: pride lesz, akkora, mint még soha
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója megerősítette, idén is megrendezik a Budapest Pride felvonulást, és ő is részt fog venni a demonstráción.
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója megerősítette, idén is megrendezik a Budapest Pride felvonulást, és ő is részt fog venni a demonstráción.
A fővárosi vezetésnek fél év alatt nem sikerült még egy főpolgármester-helyettest sem választania.
Bojár Gábornak most fizetheti vissza a baloldal a segítséget.
Kiss Ambrus egy háttérbeszélgetésen arról beszélt, a szennyező fizet elve alapon a magyar állammal fizettetné meg a főváros Rákosrendező tehermentesítését.
A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ezzel a döntéssel csak véglegesen konzerválódna a terület kétségbeejtő állapota.
Budapest balliberális városvezetése továbbra sem tudja, hogy hány embernek nincs fedél a feje felett a fővárosban.
A BKK-rendészet a főváros döntése értelmében nem teljesít szolgálatot a HÉV vonalain.
Karácsony Gergely jobbkeze szerint ha nem szavazzák meg a hitelkeretet akkor gondok lesznek.
A Karácsony Gergely és Kiss Ambrus vezette főváros éveken át bírálta a Római-parton élőket és cserben hagyta őket az árvízvédelem kérdésében.
A Fővárosi Közgyűlés balliberális frakcióinak láthatóan eltűnt a menekültekkel szembeni érzékenysége, amint a Karácsony Gergely vezette fővárost kellett volna kritizálniuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.