A nagyobb települések maguk dönthetnek a maszkhasználatról
A falvakban nem kötelező, a nagyobb településeken az önkormányzat döntésétől függ a maszkhasználat a közterületeken.
A falvakban nem kötelező, a nagyobb településeken az önkormányzat döntésétől függ a maszkhasználat a közterületeken.

Az elmúlt napon egymillió favipiravir gyógyszer érkezett Kínából, még egymilliót várunk Japánból.

Csaknem 2500 főre emelkedett a koronavírus-járvány áldozatainak száma Magyarországon.

November 2-tól a szórakozóhelyeken, vendéglátóhelyeken és a sportrendezvények vendéglátó részein is kötelező lesz maszkot viselni,

Az országos tiszti főorvos szerint a védekezés tervszerűen zajlik, a kórházak felkészültek, a betegek megkapják a számukra szükséges ellátást.

Elhunyt 27 idős krónikus beteg, ezzel ezer felé, 1023 főre emelkedett a járvány áldozatainak száma.

Ismét ezer feletti az újonnan azonosított koronavírusos betegek száma, 14 fő hunyt el tegnap óta.

Az országos tiszti főorvos közlése szerint két hétről 10 napra csökkent a hatósági házi karantén időtartama.

Kedvező tendencia mutatkozik az idősotthonok esetében is – hangsúlyozta dr. Müller Cecília.

Az orvosi rendelőkben a tumultus elkerülése végett továbbra is fontos a telefonos bejelentkezés.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hír futótűzként terjedt a hazai ufóhívők körében.

Hankó Balázs feljelentést tesz az ügyben.

Az első és a második nagy háborúból nem tudtunk, de ebből a mostaniból kimaradunk – jelentette ki a miniszterelnök.

Koncz Zsófia a nemzeti konzultáció kitöltésére biztat mindenkit.

Olaszország támogatja Ukrajnát, de nem áll háborúban Oroszországgal.

A miniszterelnök megszakítja malajziai útját.

Brüsszel adóemelést, a családi adókedvezmények szűkítését és a rezsicsökkentés megszüntetését követeli Magyarországtól.

Nem várt fordulatot vett a lakodalom.

Szappanos Péter több védéssel járult hozzá a pontszerzéshez.

A kereséshez többtucatnyian csatlakoztak, autóval, gyalog indultak a lehetséges helyszínekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.