A balliberális megmondók csak a pénzügyi trükközőket sajnálják
Számtalan balliberális orgánum lendült támadásba és vette védelmébe a „szegény” vállalkozásokat.
Számtalan balliberális orgánum lendült támadásba és vette védelmébe a „szegény” vállalkozásokat.

A vártnál sokkal jobban kezelték a koronavírus okozta válsághelyzetet a hazai kisvállalkozók.
Ezen a tavaszon Kim Dzsong Un már sportot űz eltűnéseiből. Csak épp rossz időpontot választott.

A támogatással 28 ezer új munkahely jött létre, és közel 4700 kisvállalkozás kapott támogatást – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Az önkormányzat, az iskolák, a városban működő vállalkozások együttműködésével és a kormány támogatásával Zalaegerszegen nyílik meg az első duális szakképző központ – közölte az innovációs miniszter.
Az utóbbi évek külföldi beruházásai fejlett technológiákat hoztak Magyarországra, így mostanra a high tech aránya a belföldi iparon belül Dánia után a második legmagasabb a világon.
A kicsik lehetőségeit helyi programok is segítik, a jövő héten három hazai városban ismerkedhetnek a cégek az olasz piaci lehetőségekkel.

Rigó Csaba Balázs megjegyezte, hogy Magyarországon éves összehasonlításban 17,6 százalékkal több közbeszerzési eljárás zárult tavaly, összértékük viszont 9,3 százalékkal csökkent.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Előtte azért megsebesítette a nőt.

Újabb 38 mentőautóval bővült az Országos Mentőszolgálat flottája.

A miniszterelnök meglepetésvendég volt.

Kocsis Máté szerint a magyarok nem fizethetik meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásának árát.

Az eszkaláció mellett tették le a voksukat.

Irán Szaúd-Arábiával egyeztet és Washington szövetségeseit fenyegeti.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A magyar bajnok a dán Midtjyllanddal csapott össze a harmadik felkészülési mérkőzésén.

Az éttermek, büfék száma becslések szerint az elmúlt években 20-22 ezerre csökkent a korábbi 25-26 ezerhez képest.

A kínai alapokra épülő, hibrid Filante a francia gyártó első prémiumautója a 2001-es Vel Satis óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.