Az elnök kezdeményezi az MSZP-s képviselő kizárását
Szentmiklósi-Tóth Tamás magatartása ellentétes az MSZP politikai céljaival, szöges ellentétben áll az MSZP és az ellenzéki pártok kommunikációjával és politikájával – írta Tóth Bertalan.
Szentmiklósi-Tóth Tamás magatartása ellentétes az MSZP politikai céljaival, szöges ellentétben áll az MSZP és az ellenzéki pártok kommunikációjával és politikájával – írta Tóth Bertalan.

Kizárták az Osztrák Szabadságpártból (FPÖ) Heinz-Christian Strache volt pártelnököt, egykori alkancellárt. A politikus kizárásáról pénteken egyhangúlag döntött a bécsi tartományi pártvezetés. Strache a Facebookon közzétett videóüzenetében azt mondta: tudo
A szabályok sorozatos megsértése miatt a Magyar Labdarúgó-szövetség a múlt héten kizárta az ózdi csapatot a bajnokságból. A történet azonban ezzel nem ér véget.

A szocialisták által kiadott közlemény szerint a párt Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa megtárgyalta az ügyet, a testület a fegyelmi felelősséget megállapította.
Lackner Csaba korábban – miután olyan felvételek szivárogtak ki, amelyeken közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszél – felfüggesztette párttagságát.
Jurij Ganusz, az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) vezetője szerint Oroszországot kizárják a 2020-as tokiói nyári, valamint a 2022-es pekingi téli olimpiáról is.
A testület kizárta a pártból Rákossy Botond Józsefet is, aki a Hargita megyei szervezet elnöki tisztségét töltötte be.
A miniszterelnök az elmúlt napokban többször is határozottan leszögezte, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó kezdeményezni az Európai Uniónál a kilépés elhalasztását.
A Törökországban kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ki akarja zárni soraiból Ahmet Davutoglu volt miniszterelnököt, további három képviselőtársával együtt – közölte hétfőn egy vezető tisztségviselő, miközben hetek óta tartja magát a szóbeszéd, hog
A konzervatív párti brit kormány egybehangzó hétfői londoni médiaértesülések szerint kizárná a tory frakcióból azokat az alsóházi képviselőket, akik szembefordulnak vele a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében várható szavazásokon.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.