Még pattog a labda a hét völgyben

Sok-sok év után az ózdi labdarúgás ismét országos figyelemre tett szert. Igaz, a helybéliek nem ilyen hírnévre számítottak: a Kohász a Tállya vendégeként 29-0-s vereséget szenvedett az NB III-ban. A szabályok sorozatos megsértése miatt a Magyar Labdarúgó-szövetség a múlt héten kizárta a csapatot a bajnokságból. A történet azonban ezzel nem ér véget; s nem a várhatóan végeláthatatlan sárdobálásra, pereskedésre gondolunk, hanem arra, hogy a nyáron futballszerető lokálpatrióták összefogásából megalakult Hétvölgy Focisuli egyszerre hatalmas lehetőséggel és felelősséggel szembesül: végre reális és biztos alapokra helyezhetik a helyi futballt a talán igazságtalanul megbélyegzett városban.

Farkas Zsolt vezetésével ötven fiatal jutott el nézőként az azeriek elleni Eb-selejtezőre Forrás: Ózdi Hétvölgy Focisuli

Akár Járdánháza, Arló, akár Farkaslyuk felől érkezik az ember, a vidék, a tapintható szegénység tájolja, hogy mire számítson. Ózdnak azonban lényegesen rosszabb a híre a valóságnál. A dombok között, a hét völgyben megbúvó település látképe kimondottan szép; a város tiszta, rendezett, a sok látnivaló mellett hangulatos éttermek is csalogatják a látogatót. Az is félrevezető, hogy a csúcson, 1980-ban több mint 46 ezer fős várost ma már csupán 32 ezren lakják, hiszen a hetvenes években öt községet hozzácsatoltak, Farkaslyuk viszont 1999-ben önállósult.

Látogatásunk azonban csak az ózdi futball feltérképezésére szorítkozik. 29-0… S nem Barcelonában, hanem Tállyán. Pedig az NB III-ba az előző idényben felkerült együttes biztatóan kezdte az őszt Várhidi Péter irányításával, nyolc döntetlent is elért. Aztán – ahogy hírlik – elfogyott a pénz, elfogytak a játékosok, lelépett Várhidi és elfogytak a gyerekek is. A Kohász nem tudott megfelelni a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szabta kötelezettségeinek, nem tudott kiállni a gyerekkorosztályoknak kiírt Bozsik-tornákon. A sorozatos pontlevonások után a tállyai fellépés csupán az agónia betetőzése volt: a „felnőttcsapat” tizenhat évesekkel állt ki, helyesebben Gál László klubigazgató tizenhat évesek bőrét vitte a vásárra, csak hogy időt nyerjen. Az MLSZ-nél azonban betelt a pohár: kizárta az Ózdi Kohászt az NB III-ból. A korábban a Ferencvárosnál, a Honvédnál és Fehérváron is megforduló, mindenhonnan zűrös ügyek után távozó sportvezető igazságtalanságot emleget: egyfelől az MLSZ-t okolja, azt hangoztatva, ha kell, a sportdöntőbíróságig is elmegy jogorvoslatért, másfelől a Hétvölgy Focisulit, amely szerinte csalárd módon elcsábította a Kohász igazolt utánpótláskorú játékosait.

Igazságot nem tudunk tenni. Mindenesetre a Kohász szétesett, a focisuli viszont működik. A hétvölgyi gyerekek ottjártunkkor is négy különböző helyszínen edzettek.

Látogatásunkat mi mással is kezdhetnénk, mint hogy felkeressük a város híres szülöttét, Csank Jánost. (Amúgy Vincze Ottó és az olimpiai bronzérmes, világbajnok tőrvívó, Stefanek Gertrúd pályafutása is Ózdon kezdődött.) Kigurulunk a stadionba, ahol a korábbi szövetségi kapitány pályafutása is kezdődött, s ahol neves klubok is megfordultak, amikor a Kohász az NB I-ben szerepelt. A mester röviden pihenteti a szemét a pályán, majd felidézi az egykori hangulatot: – A meccsek novemberben rendszeresen egy órakor kezdődtek, a műszakváltás viszont csak kettőkor volt a kohóban. A munkások persze gyakran kilógtak, megesett, hogy a műsorközlő bemondta: Kovács Jánost várják vissza a gyárba.

A park rendezett, a centerpálya gyepe kifogástalan, a lelátót, a műfüves pályát azonban, amelyre a Kohász 250 millió forintot nyert el tao-pályázaton, hiába keresem. Miként Gál Lászlót; csak a kétes híre maradt Ózdon. Lépten-nyomon azt hallom, ki mindenkinek tartozik: vendéglátósnak, szállásadónak, buszosnak, akinek csak lehet. Összesen milliókkal.

Csankot persze mindenki ismeri és kedveli a városban. Amikor a Kohászról kérdezem, úriemberként elhárítja az érdeklődést: – Nem az én dolgom. Ami persze, fordítsuk meg a gondolatmenetet, röhej, nonszensz, hogy a városban Csankot kihagyva akartak profi futballt gründolni. A mester abban azonban készséggel segít, hogy összehozzon egy találkozót a focisuli vezetőivel.

– Vállalkozó, emellett futsaledző vagyok, nem akartam én beszállni az ózdi futballba – mondja a kölyökklub elnöke, Féder József. – Ám a szülők sorra azzal kerestek meg nyáron, hogy vágjunk bele, mert a Kohásznál nem törődnek a gyerekekkel. Ezért öten, korábbi csapattársak összefogtunk, s a nyár végén beindítottuk a focisulit.

A szintén ózdi születésű Majoros Péter, azaz Majka is az alapító atyák egyike, aki persze nem vesz részt a napi munkában, de segít, ahol tud.

– Nem számítottunk ekkora érdeklődésre – veszi át a szót a szakmai vezető, civilben testnevelőtanár Farkas Zsolt.

– Ám néhány hét alatt száz főre duzzadt a létszám, U7-től U13-ig minden korosztályban van már csapatunk. Gondoskodnunk kellett felszerelésről, edzőkről. Először azt sem tudtuk, hová kapjunk, de hihetetlen, mennyi segítség érkezett. A szülők kérték, érti, a szülők, hogy emeljük meg a tagdíjat (amely, figyelem, így is csupán kétezer forint havonta). Vállalkozók, cégek egész sora állt mellénk kérés nélkül, felszerelést, kellékeket, támogatást felajánlva milliós nagyságrendben. Most, a tél beálltával az iskolák edzéslehetőséget biztosítanak, egyszerűen nem volt más választásunk, mint hogy előremeneküljünk.

Farkas Zsolt vezetésével ötven fiatal jutott el nézőként az azeriek elleni Eb-selejtezőre
Fotó: Ózdi Hétvölgy Focisuli

Hogyan tovább? Ez a kérdés persze a Hétvölgy Focisuli vezetőit is foglalkoztatja. Amennyiben – ahogy az nem kizárható – az Ózdi Kohász FC működését felfüggesztik, visszasorolják, netán megszüntetik, akkor a focisuli marad egyedüliként a porondon az ózdi futballban.

– Nem vágytunk erre a szerepre, de abban teljes az egyetértés közöttünk, hogy egyetlen gyereket sem hagyhatunk magára – mondja eltökélten Féder József. – Ha úgy alakul, készen állunk arra, hogy U15-ös, U17-es és U19-es csapatot is indítsunk. Megtapasztaltuk, milyen közösségteremtő erő rejlik a mai napig a futballban, ami a városunkban egyben kitörési lehetőség is a fiataloknak.

Így válik, így válhat az ózdi példa országos értékűvé. Jó, hogy van pénz a magyar labdarúgásban, de ennél is fontosabb, hogy legyen benne összefogás és lélek. Mint általában, Ózdon is a vég valami újnak a kezdete. Csak remélhetjük, országosan is meglátjuk, mivé fejlődik.