Megkezdődik a 2020-as költségvetés parlamenti vitája
A kormánypárti és az ellenzéki képviselőknek összesen 900-900 perc áll rendelkezésükre mától péntekig, hogy véleményt mondjanak a költségvetési javaslatról.
A kormánypárti és az ellenzéki képviselőknek összesen 900-900 perc áll rendelkezésükre mától péntekig, hogy véleményt mondjanak a költségvetési javaslatról.

Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés, amely már kedden dönthet a 2020-as esztendő nemzeti összetartozás évévé nyilvánításáról.
Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel folytatja munkáját. A képviselők szerdától péntekig, összesen akár több mint 30 órában tárgyalhatják a kormány 2020-ra szóló költségvetési javaslatát.
A párt szerint a jövő évi költségvetés elfogadásakor a „Gyurcsány által vezetett ellenzéknek” színt kell vallania, hogy a magyar családok vagy a bevándorlók oldalán áll.
Csak részmegállapodás született, ezért a finanszírozás forrásáról és az allokációs kritériumról további egyeztetésekre lesz szükség – jelentette ki Varga Mihály.
A kormány számára kiemelten fontos, hogy az iskolai szünetekben is biztosítva legyen a nehéz helyzetű gyermekek számára a megfelelő étkezés.
Májusban 137,4 milliárd forint volt az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás hiánya, ezzel az idei év első öt hónapját az államháztartás úgynevezett központi alrendszere 176,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 17,7 százaléká
Magyarország az Európai Unióban a legnagyobb adócsökkentő, a GDP-arányos adóterhelés mértéke a 2016. évi 39,3 százalékról 2017-ben 38,4 százalékra mérséklődött – hangsúlyozta Izer Norbert.
Két és félszer akkora összeg szerepel a 2020. évi költségvetés tervezetében, mint amennyit az utolsó balliberális kormány szánt a családokra – mondta az államtitkár.

A kormány dolga minden eszközzel segíteni azt, aki családot szeretne alapítani – hangsúlyozta az államtitkár, aki megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban nőtt a gyermekvállalási hajlandóság.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Kiderült, hogy kettős játszmát folytatnak Magyar Péterék.

Gulyás Gergely közölte, a kormány kényes arra, ha a kárpátaljai magyarság alapvető jogait nem veszik figyelembe.

A Tisza például támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, több mint 50 százaléka a párt mellett állóknak támogatta ezt, így ez is a párt valós programjának része.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától

A Roszatom célja, hogy a mostani beruházás ne az utolsó projekt legyen a magyar–orosz atomenergetikai együttműködésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.