Katonai konvoj közlekedik majd az M4-es és az M5-ös autópályán, jó lesz vigyázni
A civilek jobb, ha meg sem közelítik.
A civilek jobb, ha meg sem közelítik.

Szombat reggel nyolckor indul a menet, az útvonal a cikkben.

Justin Trudeau miniszterelnök szerint az úgynevezett békés tüntetések már korántsem békések.

A párizsi prefektúra a közrend megzavarásának kockázatára hivatkozva állította le a megmozdulást.

Az amerikai elnök kicsit el is szundikált a glasgow-i csúcstalálkozón.

Ismét érkeznek az új harckocsik Magyarországra. Emiatt Hegyeshalom és Tata között katonai konvoj közlekedésére kell készülni – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
A lezárt ausztriai területen több mint félezer magyar tartózkodott munkavállalás céljából, és így valamennyien karanténba kerültek – mondta Szijjártó Péter.

A magyarok egy részét a már itthonról kiérkezett autóbuszokkal szállítják haza. A konvoj útját csak nehezíti, hogy ma hajnalban intenzív havazás kezdődött Tirolban, ami jelenleg is tart.
Fegyveresek támadtak egy katonai konvojra Nigéria északkeleti részén, Borno államában, legalább 70 katonát megöltek, többeket elhurcoltak – közölték kedden nigériai katonai források.
Egy nemzetközi gyakorlat miatt ismét katonai konvoj közlekedik majd több forgalmas útszakaszon hétfőn – közölte a Honvédelmi Minisztérium.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.