Semjén Zsolt: Elsőrendű kötelezettség teremtett világunk megóvása
Az állam, a természet és -örökségvédelem valamint az egyházak együttműködésére van szükség – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Az állam, a természet és -örökségvédelem valamint az egyházak együttműködésére van szükség – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
290 ezer őstermelőnek és 83 ezer családi gazdaságban dolgozó embernek csökkennek az adminisztrációs terhei – mondta Nagy István.
Tessely Zoltán megnyugtatónak nevezte, hogy a 2018-ban elkezdett vízügyi fejlesztés első üteme a várt eredményt hozta.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, hogy a társadalom összefogott az egészségügyi dolgozókért.
Az Angol Labdarúgó Szövetség és a ligák vezetősége sürgetik a kabinetet, hogy engedje vissza a stadionokba a szurkolókat.
Benyújtotta lemondását a korábbi kormányfő, Kubatbek Boronov, utódjául Szadir Zsaparovot választhatták meg.
Ha a magyarság közös erővel tud küzdeni, akkor nincs erő, amely megtörheti a nemzetet – mondta az államtitkár.
Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt elnöke ezentúl miniszterelnök-helyettes lesz.
A Ház összevont vitát tart a kormány egészségügyi javaslatcsomagjáról.
Október elsejétől másfél milliárd forintos keretösszegre három kategóriában lehet pályázni – hangzott el a Kormányinfo Pluszban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lépett az MTVA.
Berlin szerint sürgető a kereskedelmi kapcsolatok diverzifikálása.
Hangulatvideóval jelentkezett a válogatott mai mérkőzése előtt Orbán Viktor.
Az Art Geo Palota díszkivilágítást kap a világbajnoki selejtező alkalmából.
A nemzeti kormány megvédi a magyar embereket az illegális migrációtól – hangsúlyozta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára.
A Münchenben debütált 6. generációs Renault Clio nagyobb karosszériát, közvetlenebb kormányzást és erősebb motorokat kapott.
Az ukrán fegyveres erők tisztje szerint a háború az „elit” számára milliárdok megszerzését jelentette.
A nemzeti kormány megvédi a magyar embereket az illegális migrációtól – hangsúlyozta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára.
A Münchenben debütált 6. generációs Renault Clio nagyobb karosszériát, közvetlenebb kormányzást és erősebb motorokat kapott.
Az ukrán fegyveres erők tisztje szerint a háború az „elit” számára milliárdok megszerzését jelentette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.