A Tanítsunk Magyarországért programnak is működnie kell
György László elmondta: minden szükséges intézkedést megtettek, hogy szavatolni tudják a résztvevők biztonságát.
György László elmondta: minden szükséges intézkedést megtettek, hogy szavatolni tudják a résztvevők biztonságát.
Boros Anita elmondta: a kormány harcot hirdetett a hosszú évtizedek óta lopva lerakott és halmozódó szemét ellen.
A kormány célja a családok életszínvonalának javítása – mondta az október 1-én hivatalba lépő családokért felelős miniszter.
Magyarországon 110 ezer gyermek és diák részesül nemzetiségi oktatásban – közölte Soltész Miklós.
A kormánypártok a vírus ellen viselnek háborút, a baloldal meg a kormány ellen.
A korábbiakhoz hasonlóan ismét Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hívja fel a figyelmet a legfontosabb szabályokra.
Egy jó vezető ismérve, hogy tud dönteni. A még jobb vezető azt is tudja, kikért tartozik felelősséggel.
Részletesen ismerteti az új kormányrendelet a hétfőtől kezdődő szigorításokat. Nincs „három csapás”.
Növekvő migrációs aktivitás tapasztalható a határokon, nem csak Magyarországon, hanem például Olaszországban is.
A magyar egészségügy felkészült a koronavírus-járvány második hullámának kezelésére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.