
- Magyar Nemzet
- Kormány
Kormány

Kormánybiztos felel a 2021-es fenntarthatósági expóért
Joó István feladatai szerint részt vesz a rendezvények sikeres előkészítésében és megvalósításában is.

Anyagi érdek is mozgatja a vírustagadókat
Az emberi erőforrások minisztere nyilvánosan ítélte el az érdekből nyilatkozó vírustagadó egészségügyi véleményformálókat.

Sztrájkkal fenyegetőznek az SZFE dolgozói
Eddig nyolcvanöten csatlakoztak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói sztrájkjához
Több százmilliárd forinttal támogatta a kormány a turizmust
A kormány többszáz milliárd forint támogatást nyújtott eddig a turizmus támogatására, összehangolt intézkedéssorozattal segítette az ágazatot, és számos lépést tett az itt dolgozó vállalkozások érdekében – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Országszerte tanuszodák, tornacsarnokok, tantermek épülnek
A kormány elkötelezett a köznevelés megfelelő infrastrukturális hátterének megteremtése mellett.

Kásler: Ötvenmilliárdot kap a főváros egészségügyi célokra
A miniszter elmondta: egy helyen el lehet végezni az összes diagnosztikai vizsgálatot és a terápiát.

Szijjártó Péter: A gazdaságot is védik a rendkívüli intézkedések
A kormány rendkívüli intézkedései az emberek egészsége mellett a gazdaságot is védik a koronavírustól – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Kiskunfélegyházán, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át.
Dömötör Csaba: A második hullám felkészültebben ér minket
Az államtitkár szerint elhúzódó, többfrontos küzdelemre kell berendezkedni.

A kormánynak fontos a határ menti településeken élők véleménye
Nagy István elmondta, hogy speciális helyzet alakult ki a határ menti térségekben.
Fontos híreink
Egy NATO tagállam vadászgépeket küldött a levegőbe

A magyar konyha már a brunch előtt is tudta, hogyan kell reggelizni

Brüsszel tétlenséggel védi a Muszlim Testvériséget

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Fitneszteremben kezdte a napját Orbán Viktor + videó
A kisfilmben a miniszterelnök a helyszínen összegyűlt támogatókkal is találkozik, a hangulatot pedig az egyik résztvevő egy koncerthez hasonlította.

Lendvai Ildikó szellemisége kísért a Tisza Párt választási kampányában + videó
Orbán Viktor szerint egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés eltörléséért küzd Magyar Péter és shelles csapata.

Orbán Viktor Szombathely jövőjéről egyeztetett a város polgármesterével
A találkozón a városházán Szombathely jövőjét érintő kérdések voltak napirenden, a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az ott élők érdekében.

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról + videó
Oka van az eseménynek.
Külföldi híreink

Védelmi és biztonsági kérdések kerültek India fókuszába
Malajziába utazott Narenda Modi.

Halálra vertek egy férfit a toborzótisztek Ukrajnában
Az 55 éves férfi súlyos fejsérüléseket szenvedett, amelyekbe belehalt.

Hóból próbálnak ivóvizet nyerni az ukrán nagyvárosok lakói + videó
Sokan azt hiszik, megoldás – a szakértők szerint viszont komoly veszélyforrás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Máris elvesztette a pályán megszerzett olimpiai érmét a világbajnok
Ebba Andersson honfitársa, Frida Karlsson mögött a második helyen ért célba.

Pete Hegseth: A hadsereg harcosokat képez, nem woke-aktivistákat + videó
Az amerikai hadügyminiszter döntött: a védelmi minisztérium megszakítja több évtizedes együttműködését a Harvard Egyetemmel.

Dárdai súlyos kritikát fogalmazott meg az Újpestről, Szélesi reagált rá a derbi után
Dárdai Pál szerint az újpestiekből jelenleg hiányzik a győztesmentalitás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
