Kormánybiztost nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök a jövőre megrendezendő Budapesti Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó 2021 és a kapcsolódó rendezvények lebonyolításának felügyeletére – derül ki a legfrissebb, péntek esti Magyar Közlönyből.
A kormányhatározat szerint az expó lebonyolításáért 2020. szeptember 15-től 2022. február 28-ig Joó István kormánybiztos felel, aki feladatai szerint részt vesz a rendezvények sikeres előkészítésében és megvalósításában, emellett gondoskodik a megfelelő költségvetésről és a szükséges források felhasználásáról, továbbá összehangolja és kapcsolatot tart az expó megrendezésében részt vevő valamennyi szervezettel, munkacsoporttal, civil és gazdasági szereplőkkel.

Fotó: Kormány.hu
A rendezvény kormánybiztosa együttműködik az agrárminiszterrel, a belügyminiszterrel, az emberi erőforrások miniszterével, az innovációért és technológiáért felelős miniszterrel, a miniszterelnök kabinetfőnökével, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és a pénzügyminiszterrel.
Joó István tevékenységét a külgazdasági és külügyminiszter irányítja – áll a friss közlönyben, ahogy az is, hogy a szakember kormánybiztosi munkája hamarosan megkezdődik, ehhez a határozat felszólítja az illetékes szerveket és intézményeket, hogy bocsássák rendelkezésére a szükséges adatokat és információkat.