
Nagy István agrárminiszter Ovádi Péter fideszes képviselőt nevezte ki a posztra.
Nagy István elmondta, hogy az új bortörvény célja az adminisztrációs terhek csökkentése és az ellenőrzések hatékonyabbá tétele.
A magyar hadiipar megteremtése erősíti a függetlenséget és erősíti a magyar gazdaságot – hangsúlyozta Benkő Tibor.
A Magyar Nemzeti Bank kedden megjelentette ötvenpontos javaslatcsomagját, amellyel a kormány munkáját kívánja támogatni.
Kovács Zoltán szerint ebben a világban elhallgattatják a techóriások azokat, akik más véleményen vannak, mint a libernyákok.
A kneszet szerda hajnalban engedélyezte a tüntetések korlátozását a koronavírus-járvány miatti zárlat idején.
Ma az orvosi kamara javaslatairól tárgyal a kormány. A kamara a hálapénz büntetőjogi betiltását és jelentős orvosi béremelést javasol.
Kovács Zoltán azokra a tényekre szerette volna felhívni a figyelmet, amelyeket oly előszeretettel hagynak figyelmen kívül.
A szükséges demográfiai fordulathoz ismertet követendő nemzetközi példákat és sorol fel javaslatokat a kormánynak a jegybankelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.