Újabb kétszáz mintavételi egységet vetnek be
A cél, hogy a fertőzéseket időben igazolni lehessen – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.
A cél, hogy a fertőzéseket időben igazolni lehessen – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.
Szándékosan a negatívan tálalható, ugyanakkor irreleváns statisztikákra utazik az ellenzék.
Segítségnyújtás helyett számos baloldali vezetésű önkormányzat további sarcokkal sújtotta az embereket és a vállalkozásokat a pandémia alatt.
Mi, magyarok sem ússzuk meg a koronavírus okozta sokk miatti válságot, 2021-ben azonban jöhet az úgynevezett bázisugrás.
A Szabó Tímea által által benyújtott javaslatcsomag egészen megdöbbentő ötleteket is tartalmaz.
Az államtitkár hasonlóan sikeresnek tartja a magyar gazdasági mentőcsomagot is, amely pozitív példa lehet.
Fel kell hívni a lakosság figyelmét az egyéni megelőzés fontosságára és a szociális kontaktok számának csökkentésére.
Az október 5-én kihirdetett csehországi szükségállapot egyelőre november 3-ig van érvényben.
Akár százezer forintra is büntethetik azokat, akik megszegik a járványügyi intézkedéseket.
Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint az új óvintézkedés egyelőre a jelenlegi szükségállapot lejártáig érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Pedig a portugál támadó megkapta a magyar csapatkapitány mezét.
Külön csapat dolgozik azon, hogy a Tisza Párt Tuskék tapasztalatait is felhasználja Magyarországon a konzervatív kormányzattal szemben.
A mai „diktatúrában” következmények nélkül lehet kötéllel, lámpavassal fenyegetőzni.
Nemigen tehetünk hát mást, időről időre fel kell idézni, mi és miért történt.
Egy ápolónő már egészségügyi vészhelyzetről beszél Svédországban amiatt, hogy a migráns alkalmazottak egész egyszerűen nem tudnak eléggé svédül.
Tóth Balázs szerint továbbra is Dibusz Dénes az első számú kapus.
A Tisza Párt egyik új arcáról gyorsan kiderült, hogy rajong a megszorításokért.
Egy ápolónő már egészségügyi vészhelyzetről beszél Svédországban amiatt, hogy a migráns alkalmazottak egész egyszerűen nem tudnak eléggé svédül.
Tóth Balázs szerint továbbra is Dibusz Dénes az első számú kapus.
A Tisza Párt egyik új arcáról gyorsan kiderült, hogy rajong a megszorításokért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.