Ők jelenleg a legkeresettebb bűnözők Magyarországon, egy embercsempésznek kétmilliós díjkitűzés van a fején + fotók
Sokat tehet zsebre, aki segít a rendőrségnek megtalálni őket.
Sokat tehet zsebre, aki segít a rendőrségnek megtalálni őket.

Itt a 2024-es körözési toplista.

Az egyik szökésben lévő bűnöző esetében a nyomravezetői díjat ötszázezer forintról kétmillió forintra emelték.

Három nehézfiú különösen veszélyes, két bűnözőnél akár fegyver is lehet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Áldozatvállalásuk nem marad köszönet nélkül.

Olcsó hitel, élénkülő építkezések, mérséklődő albérletárak – már az első hónapokban látványos hatása van az államilag támogatott konstrukciónak.

Humoros történeteket árultak el a miniszterek.

A háborút támogató országokban adóemelésekkel indul az év.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”

A rendhagyó produkciót a hit újfajta megszólításának szánták.

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

A Filante tanulmányt arra fejlesztette a Renault, hogy hatótáv- és fogyasztásrekordokat döntsön vele.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.