
- Magyar Nemzet
- Korszerűsítés
Korszerűsítés

Palkovics László: Az elmúlt 10 évben mintegy 600 kilométer vasúti pályát korszerűsítettünk
A vasút hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez, köztük a rekordokat döntő turizmus teljesítményéhez, eljuttatja a dolgozókat a munkahelyükre, szerepet játszik a környezetterhelés csökkentésében.

Ötszáz kilométernyi utat korszerűsítenek az idén
Országszerte csaknem 160 szakaszon, megközelítőleg 500 kilométernyi út felújítása érhet véget az idén, ezzel 2010 óta több mint hatezer kilométer közút korszerűsítését végezték el Magyarországon.

Egyházi épületek energetikai korszerűsítésére lehet pályázni októbertől
Az államtitkár elmondta, hogy a közfeladat ellátásban részt vevő egyházi épületek újulhatnak meg, a megpályázható összeg 50 millió és 300 millió között van.
Új fegyverkezési verseny
Donald Trump védelmi miniszterjelöltje az amerikai hadsereg korszerűsítésére helyezné a hangsúlyt a Kína és Oroszország jelentette növekvő fenyegetés árnyékában.

Erősebb honvédség védi a haza határait
Majdnem negyvenezres már a Magyar Honvédség létszámkerete, húszezer tartalékossal számolnak. A 616 milliárd forintos költségvetésből 216 milliárd forintot szán a tárca új eszközök vásárlására.

A legújabb Otthon melege pályázat révén 7-10 ezer lakás távfűtése korszerűsödhet
A program kerete 2 milliárd forint. A támogatás mértéke lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint – mondta Kaderják Péter ITM-államtitkár.
Távhőkorszerűsítési pályázat indul
A mintegy 2 milliárd forintos támogatási keret a távfűtéssel ellátott társasházak és a lakószövetkezetek számára érhető el.
Folyamatosan újulnak meg a magyar vasúttársaság vonatai
ELTE: újabb kétmilliárd forint az energiahatékonyság javítására
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) újabb 2 milliárd forintot fordíthat épületeinek energiahatékonysági fejlesztésére a kormány döntése alapján – közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.
Fontos híreink
Donald Trump nyíltan kiállt Orbán Viktor mellett, Magyarország nemet mond a 20. szankciós csomagra

Robert Fico leállítja az áramszolgáltatást, Trump birtokán lelőttek egy fegyverest

Alice Weidel: Ukrajna nem való az EU-ba, sem pedig a NATO-ba

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Berúgja az ajtót a tavasz, az előttünk álló héten végre eltehetjük a télikabátokat
Íme a következő napok időjárása.

Ez a magyar ellenzék: Orbán Viktort gyalázzák, Ukrajnát éltetik
Tüntetést tartott a Momentum, ukrán zászlókba burkolózott a baloldal színe-java.

Ezt a hetet is toronymagasan nyerte Orbán Viktor
Sikeres a Fidesz mozgósítása.

Szívszorító bejegyzést tett közzé Baricz Gergő a nagyváradi premontrei apát kilakoltatása miatt
Egy másik vérlázító erdélyi egyházi és kulturális ügyben is megszólalt a Csináljuk a fesztivált! sztárja.
Külföldi híreink

Steve Witkoff: A háború lezárása a vezetők szintjén ütközik nehézségekbe
A különmegbízott szerint az orosz elnök mindig világosan felvázolta céljait.

Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.

Brüsszel zsarolóunióvá vált
Az EU határain kívül kell menekültügyi központokat létrehozni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Rendőrségi közlés: 3728-an érkeztek Ukrajnából szombaton
Az ukrán-magyar határszakaszon 3728-an léptek be Magyarországra szombaton - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.

Varga Barnabást szimulálás miatt büntették meg a görög rangadón + videó
A görög labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában vasárnap este az éllovas AEK Athén hazai pályán 4-0-ra győzött a negyedik Levadiakosz ellen.

Kritikussá vált az emberhiány Ukrajnában
Egyre több fontos település kerül orosz kézre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

