Megalakult a koszovói parlament
Az ülés koalíciós megállapodás nélkül kezdődött meg, és a házelnök megválasztása után sem lehet tudni, hogy meglesz-e bármelyik pártnak is a kormányalakításhoz szükséges többsége.
Az ülés koalíciós megállapodás nélkül kezdődött meg, és a házelnök megválasztása után sem lehet tudni, hogy meglesz-e bármelyik pártnak is a kormányalakításhoz szükséges többsége.

Minden rutinfeladatnak, minden megtett kilométernek, minden fegyelmezett pillanatnak, minden megterhelő, szolgálatban eltöltött órának ez a küldetés ad méltóságot – emelte ki az államfő.

Tíz évvel függetlensége egyoldalú kikiáltását követően, 2018-ban már 115 ország ismerte el Koszovót. Azóta tizenöten visszavonták ezt a gesztust.
Az október 6-i voksolás most nyilvánosságra hozott végleges eredményei szerint is az Albin Kurti vezette Önrendelkezés nevű formáció lett a győztes.
A kommandósok állítólag a szerbek lakta észak-koszovói Mitrovicában két rendőrt kerestek, akik összefüggésbe hozhatók Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politikus meggyilkolásával.
Elismerte parlamenti választási vereségét a vezető koszovói kormánypárt a voksok több mint háromnegyedének összeszámlálása után, vasárnap késő este. Kadri Veseli, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) elnöke bejelentette, hogy ellenzékbe vonulnak.
Belgrádban Magyarországot bővítéspárti országnak tartják, és abban reménykednek, Trócsányi hivatalba lépése felgyorsíthatja Szerbia EU-csatlakozását, amelynek 2025 a céldátuma.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szürreális események árnyékolják be a kampányt.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

Már első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést: miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

A kritikusok a filmet propagandának bélyegzik.

Hamarosan lejár az új START-megállapodás.


Vasárnap esti rohama során ezúttal a Fidesz-szavazókhoz fohászkodott az ápolóit kijátszó Magyar Péter.

Indulnak orosz sportolók az idei téli olimpián, de kevesen, semleges színekben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.