Rost Andrea és Kovács Zoltán kapta a Bartók–Pásztory-díjat
Az elismerésben azok a művészek részesülhetnek, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, a bartóki szellemiség megőrzéséhez.
Az elismerésben azok a művészek részesülhetnek, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, a bartóki szellemiség megőrzéséhez.

– Ezzel átlépjük ez egymilliós határt a beoltottak számában – mondta el Kovács Zoltán államtitkár.

A járvány kezdete óta folyamatosan hazudnak és álhíreket terjesztenek – mondta az államtitkár.

Idén is több tízmillió forinttal támogatják a gyermekek gyógyítását a magyar vadászok.

A Nimród hírlevelet közel 65 ezer vadász igényelte és havi rendszerességgel fogja megkapni.

– Amint lesz elég oltóanyag, elindulhat a tömeges oltás és újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek – mondta Kovács Zoltán.

Itthon és a világon is tapasztalható, hogy a jobboldali hangokat igyekeznek elhallgattatni a technológiai óriásvállalatok.

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárt a Twitter kétszáz követőjétől fosztotta meg.

A nagy és tanulatlan szavazótábort a lelke mélyén csak az izgatja, ami a kocsmától a templomig terjed.

Mindenki számára elfogadható, a józan ész győzelmét jelentő kompromisszum született – jelentette ki Kovács Zoltán. Értékelte a vírushelyzetet is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.

A Nemzeti Filmintézet öt évvel ezelőtt igencsak viharos időkben kezdte meg a működését, de a tavalyi év fontos eredményeket hozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.