A hetvenéves Astra Bábegyüttes és a harmincéves Maszk Bábszínház kiállítása a Pesti Vigadóban
A bábegyüttes formálta meg a Süsü, a sárkány szereplőit.
A bábegyüttes formálta meg a Süsü, a sárkány szereplőit.

Kádáréknál a művészi tehetség nemzedékről nemzedékre öröklődik. Ezt hivatott bemutatni Kádár Kata, Kádár Ágota és édesapjuk, Kádár Ferenc közös kiállítása a Budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rövid videóösszeállítással emlékezett meg a kormányfő advent második vasárnapjáról.

Két fiatalembernek válaszolt a politikus Kecskeméten.

Már azt sem tagadják, hogy baloldali a párt gazdasági programja.

A miniszterelnök vasárnap sem pihen.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

Az orosz elnök szóvivője szerint a nyugati intézmények önmagukkal kerültek ellentmondásba.

„Ennél már nem tud jobban elszigetelődni: Washington és Moszkva után ezúttal Isztambulba utazik Orbán Viktor, Erdogan török elnök meghívására!” – írta közösségi oldalán Deák Dániel.

Nem csak az olasz közönség, a turisták is megismerhették a magyar kultúra sokszínűségét.

A győriek egy kapushibának és a kihagyott helyzeteknek köszönhetően nyertek csak 3-1-re az újonc ellen.

Az eset ismét ráirányítja a figyelmet a migrációval összefüggő biztonsági kockázatokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.