Nézőpont: Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője
A volt kormányfő népszerűtlensége töretlen, a lakosság 79 és a kormányellenesek 76 százaléka sem szeretné őt fontos politikai pozícióban látni a 2022-es választás után.
A volt kormányfő népszerűtlensége töretlen, a lakosság 79 és a kormányellenesek 76 százaléka sem szeretné őt fontos politikai pozícióban látni a 2022-es választás után.

Egy felmérésből kiderül, hogy a volt elnök hívei csatlakoznának Trumphoz, ha új pártja lenne.

Az esztendő elején a megkérdezettek 57 százaléka mondta azt, hogy inkább elégedett Orbán Viktor munkájával.

A Századvég kutatása alapján kijelenthető, hogy a megkérdezettek több mint kétharmada egyetért a kormány döntésével.

Az amerikaiak nem ítélik el a hírességek politizálását, sőt, ötödüknek számít is, mit mond kedvence a közügyekről. A magyarok ezt másként gondolják.

A felmérések szerint a demokraták az elnök fejét követelik, de a republikánusok nem rá mutogatnak.

A baloldal szerint sem vezet a baloldal – ezzel a címmel publikált blogbejegyzést Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője.

A válaszadók többsége szerint az uniónak nincs joga beavatkozni az ország belügyeibe, a jogállamisági kérdésekről a választóknak kell véleményt mondaniuk.

Az Ipsos kutatása szerint Magyarországon jelentősen emelkedett az arcmaszkot viselők aránya.
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) megbízásából országos kutatást végeztek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.