Szijjártó Péter: Magyarország brutális exportrekordot döntött
Miközben hazánk lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, exportteljesítménye a 34. helyen áll a globális rangsorban.
Miközben hazánk lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, exportteljesítménye a 34. helyen áll a globális rangsorban.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében nyolc, a költségvetésben ezt meghaladóan, 9,4 százalékkal nőttek.

A kiadó lakások bérleti díjának emelkedése az öt százalékot sem érte el egy év alatt.

A korábbi évekhez képest kedvezően változtak az oktatási mutatók a Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.