Tavaly decemberben – öthavi passzívum után – újra pozitív volt a külkereskedelmi áruforgalom egyenlege. Az export euróban számított értéke 19,6, az importé 21,4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az exporttöbblet 93 millió euróval romlott, és 187 millió euró volt – közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva az export 9,6, az import 11,8 százalékkal visszaesett. A 2019. decemberihez mérve az export euróértéke 34,2, az importé 33,4 százalékkal nőtt.
A tavalyi év egészében az export 13,7 százalékkal, az import 17,7 százalékkal haladta meg az előző évit, az exporttöbblet 3,227 milliárd euróval 2,391 milliárd euróra csökkent.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a statisztikai adatokat szembesülve úgy fogalmazott: Magyarország brutális exportrekordot döntött. A kivitel értéke 14 százalékkal növekedett és elérte a 119 milliárd eurót, még a világgazdasági nehézségek ellenére is. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ennek eléréséhez olyan fontos kormányzati döntések kellettek, amelyek a segélyek osztogatása helyett a munkahelyekre, a fejlesztésekre és a beruházásösztönzésre helyezték a hangsúlyt.
"A rekorddöntéshez szükség volt a magyar munkavállalók kiváló teljesítményére és azokra a bátor vállalatokra, amelyek a koronavírus-világjárvány ideje alatt is mertek fejleszteni és termékeikkel új piacokat tudtak szerezni a világban".
Hozzátette: soha annyian nem dolgoztak Magyarországon mint jelenleg.
Miközben hazánk lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, exportteljesítménye a 34. helyen áll a globális rangsorban. Ráadásul az utóbbi időszakban megfigyelhető volt a magyar tulajdonban lévő cégek megerősödése, folyamatosak a nemzetközi sikerek – húzta alá. Szijjártó Péter a medencegyártással foglalkozó, hazai tulajdonú Wellis Zrt. ózdi üzemcsarnokának átadásán vett részt, amelyen újabb kapacitásbővítő fejlesztést is bejelentettek. A tervezett kétmilliárd forintos projekthez az állam 625 millió forint támogatást nyújt, így hozzájárulva száz új munkahely létrehozásához.