Európában kiemelten magas az öregedési index
A hosszabb távú öngondoskodásnak kiemelt szerepe van az elmúlt évtizedekben kialakult trendek miatt.
A hosszabb távú öngondoskodásnak kiemelt szerepe van az elmúlt évtizedekben kialakult trendek miatt.

Mérséklődött a természetes fogyás 2020 első kilenc hónapjában – közölte a KSH.

Több mint hat százalékkal lettek olcsóbbak éves szinten a használt lakások a második negyedévben.
Nyár végén a mélyponthoz viszonyítva már sokkal kedvezőbben alakult a termelés.

A járvány miatt nagy a bizonytalanság a albérletek piacán, emiatt sok tulajdonos engedett a kiadó lakások díjából.
Az elhalasztott fogyasztás szerepet játszik a forgalom várható felfutásában, ami már látszik is.

A kormányzati szektor növekvő hiánya a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedések következménye
Júliusban a bruttó átlagkereset 401 ezer 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A KSH szerdai jelentése alapján júliusban a bruttó átlagkereset 401 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.