Drágultak az élelmiszerek, a szeszes italok és a dohányáruk
Egy év alatt átlagosan 2,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – közölte a statisztikai hivatal.
Egy év alatt átlagosan 2,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – közölte a statisztikai hivatal.

Meglepte a szakértőket a májusi bolti forgalomról szóló jelentés, amely a kiskereskedelem gyors erősödésére utal. Nem várható éves veszteség.
A január–májusi időszakban a forgalom 1,5 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.
Megjelenik a monetáris tanácsi legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve is.
A mostani adatok is a családvédelmi akcióterv pozitív hatását mutatják.

Összesen 7239 gyermek jött világra idén májusban.

A nemrég véget ért tanévben tovább nőtt az egyház szerepvállalása a köznevelésben.

Az export 37,9 százalékkal, az import 28,4 százalékkal maradt el idén az egy évvel korábbitól.
Az infláció lassulásában a szolgáltatások tavalyinál mérsékeltebb áremelkedése játszotta a legfőbb szerepet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.