
ksh

Elemzők: Az építőipar bővülése 2020-ban is folytatódik
Az építőipari termelés 2019 első 11 hónapjában több mint 24 százalékkal nőtt, az ágazat bővülése vélhetően 2020-ban is folytatódik, a magas bázis miatt 5-10 százalék körüli növekedés várható.
ITM: Továbbra is húzóágazat az építőipar
Az EU-t tekintve a magyar ágazat szintén az élmezőnyben található. A V4-ek közül novemberben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az építőipar, de uniós összevetésben is erősek az ország mutatói.
KSH: Tavaly novemberben 5,7 százalékkal nőtt az ipari termelés
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adat a termelés 5,7 százalékos emelkedését mutatja – erősítette meg az előzetes jelentésében közölt adatokat kedden kiadott m
Csökken a főváros gazdasági túlsúlya
Az uniós és az országos átlaghoz képest is mérséklődött Budapest gazdasági előnye – ismerteti a pénteki Világgazdaság.
Már négy és fél millióan dolgoznak hazánkban
Továbbra is növekvő pályán a foglalkoztatottság
A magyar gazdaság teljesítménye 2010 óta mintegy 30 százalékkal nőtt, Magyarország Közép-Európával együtt a fejlődés motorjává vált a kontinensen.
ITM-államtitkár: 77 hónapja emelkedik a kiskereskedelmi forgalom
Cseresnyés Péter elmondta, 2010 óta Magyarországon körülbelül 40 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, ezzel az eredménnyel az ország a visegrádi négyek között az élmezőnyben van.
A vártnál jobban nőttek tavaly a bérek
Ismét felülmúlta a várakozásokat a keresetek emelkedése: a bruttó átlagbér 11,6 százalékkal nőtt tavaly októberben az egy évvel korábbihoz képest, értékében pedig 8,5 százalékkal.

KSH: Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma
Fontos híreink
Folynak erre, folynak arra

Jennifer Lawrence és Robert Pattinson házassága teljesen összeomlik

Így sanyargatja és alázza porig a sajátjait Magyar Péter

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Újabb baloldali bűnügyben várható fordulat
Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

„Ez nagyjából olyan, mintha az aluljáróban vennénk heroint” – Pető Botond a peptidekről és a feketepiaci teljesítményfokozókról
Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

Rohamosan csökken a Tisza Párt népszerűsége, itt az oka a zuhanórepülésnek
A belső mérés szerint csökken a biztosnak tartott egyéni körzetek száma.

Kihúzták a lottót, egy szerencsés játékos csaknem 300 millió forintot nyert
Itt az év első telitalálata.
Külföldi híreink

Nawrocki visszahozza a lengyel jobboldali külpolitika alapjait – Ukrajna ügyében viszont törés látszik
Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

Medvegyev szerint a „gall kakas” úgy sem tenne semmit
Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

Ukrajna sötét valósága, ez történik, ha az utcára merészkedik valaki
A kényszersorozás megállíthatatlanul zajlik tovább.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Vona Gábor belökte a szakadékba a Tisza Pártot, Magyar Péter foghatja a fejét
Kemény szavak.

250 éve született a szkeptikus fantaszta, E. T. A. Hoffmann
Hoffmannt a német romantika egyik legeredetibb és legsokoldalúbb alakjának tartják.

A visszatérő Mandicsban bíznak, véres bosszúra készülnek ellenünk a szerbek
A csoportelsők rangadóján a könyöklése miatt eltiltott Fradi-klasszis is ott lehet már.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
