
ksh

Alig lassul a keresetek növekedési üteme az idén
A keresetek tavalyinál valamivel enyhébb növekedésére számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők az idei évben is, amiben a korábbinál nagyobb szerepet játszhatnak majd a kormányzati intézkedések.
KSH: Októberben is kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése
Az októberi 2,9 százalékos inflációval számolva az októberi reálkeresetek 8,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál.
Van elég férőhely az óvodákban
Az óvodákban évről évre több a gyerek, ezúttal négyezerrel emelkedett a létszám, és csaknem háromezerrel bővítette a kormány a férőhelyeket is tavalyhoz képest.

Decemberben kelt el a legkevesebb ingatlan
A decemberi forgalom az előző évekhez képest így is négy százalékkal erősebb év végét jelentett 2019-ben – derül ki a Duna House friss tranzakciószám-becsléséből.

0,1 százalékos volt a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya az első három negyedévben
Tovább bővült a foglalkoztatottság Magyarországon
A KSH legutóbbi adatai szerint idén nagyjából 840 ezerrel több munkahely van, mint 2010-ben, amikor alig hárommillió hétszázezren dolgoztak idehaza.

KSH: 479 millió euró volt a külkereskedelmi többlet októberben
Tovább nőtt a házasságkötések száma
Októberben 5609 pár kötötte össze az életét, ami 65 százalékkal több, mint a 2018-as adat. Utoljára 1988 októberében léptek ennyien frigyre hazánkban.
Elemzők: A negyedik negyedévet is jól indította az építőipar
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben 20,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, ami július óta a legnagyobb ütem.
Fontos híreink
Zúzmarás köd és ónos eső a mai menü, de 10 fok is lehet néhol + videó

Valami készül: Nagy-Britannia felfüggesztette teheráni nagykövetségének működését és evakuálta a személyzetet

Így kerül a politika a gyerekszobába

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Felemás kampány jön: a Fidesz bármiről, a Tisza semmiről nem beszél
Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

Így sanyargatja és alázza porig a sajátjait Magyar Péter
A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Újabb baloldali bűnügyben várható fordulat
Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

„Ez nagyjából olyan, mintha az aluljáróban vennénk heroint” – Pető Botond a peptidekről és a feketepiaci teljesítményfokozókról
Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.
Külföldi híreink

Sokkoló számok Grazból: ugrásszerűen nőtt a nemi erőszakok és a szexuális bűncselekmények száma
Az állampolgárok félnek.

Nawrocki visszahozza a lengyel jobboldali külpolitika alapjait – Ukrajna ügyében viszont törés látszik
Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

Medvegyev szerint a „gall kakas” úgy sem tenne semmit
Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Elképesztő feszültség övezheti a magyar férfi-kézilabdaválogatott első Eb-meccsét
A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.

Van az a pénz? Kiderült, hogyan tudta megtartani BL-győztes futballistáját a Fradi + videó
A Bundesliga-klub elbúcsúzott Naby Keitától, akinek megtartásában korábban Kubatov Gábor kételkedett. Hajnal Tamás elárulta a megoldás kulcsát.

Középtávon sokba kerülhet a klímacélok védelme
Karbonvám drágíthatja az áramimportot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

