A kiskereskedelmi forgalom 2019 decemberi és egész éves adatait közli a KSH
A kiskereskedelmi bolthálózat tavaly decemberi és egész éves forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kiskereskedelmi bolthálózat tavaly decemberi és egész éves forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A tavaly novemberi kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

Az elmúlt egy évben 1533 férőhellyel bővült a bölcsődei ellátás, amihez a minibölcsődék járultak hozzá legnagyobb mértékben – írta hétfői számában a Világgazdaság.
Tavaly novemberben a nem rendszeres kereseti elemek kifizetéseknek köszönhetően a bruttó átlagkereset 403 500 forint volt, 13,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
Kitért ugyanakkor arra is, hogy jelentős az eltérés a férfiak és a nők foglalkoztatásában, ez a helyzet pedig feladatokat is ad.
A tavaly október-decemberi háromhónapos időszakban, azaz a negyedik negyedévben, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 38 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
Az építőipari termelés 2019 első 11 hónapjában több mint 24 százalékkal nőtt, az ágazat bővülése vélhetően 2020-ban is folytatódik, a magas bázis miatt 5-10 százalék körüli növekedés várható.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

Ukrajna legújabb korrupciós botrányáról újabb részletek derültek ki.

Az ukrán korrupciós botrány nem érte el az Ukrajna uniós csatlakozását erőltető háborúpártiak ingerküszöbét.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

Eddig minden jel arra utal, hogy ez az Ágyúsok éve lehet, de most nem várt nehézségbe ütköztek.

Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.

Nagy kihívás megállítani a Metzet a BL-ben, a debrecenieknek ez egyszer sem sikerült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.