A legtöbb hitelt használt lakásokra vették fel tavaly
Tavaly tizedével nőtt a lakáshitel-állomány, a felvett lakáshitelek összege pedig harmadával, a legtöbb hitelt használt lakásokra vették fel.
Tavaly tizedével nőtt a lakáshitel-állomány, a felvett lakáshitelek összege pedig harmadával, a legtöbb hitelt használt lakásokra vették fel.
Noha az új lakáshitelek 96 százalékát már fix kamatozással igénylik a lakossági ügyfelek, a teljes állomány mintegy hatvan százaléka még változó kamatozású.
Hónapról hónapra jobban teljesít az építőipar, februárban 6,7 százalékkal volt több a teljesítés, mint januárban – idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott friss adatait az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke k
Meghozta eredményét a ritka enyhe februári idő: az építőipari termelés éves alapon 48 százalékkal nőtt a statisztikai hivatal adatai szerint.
A magyarok a havi átlagos kiadásnál 4 százalékkal többet, fejenként 26 482 forintot költöttek tavaly húsvétkor élelmiszerekre és alkoholmentes italokra – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A januári kiugró lendület után februárban még erőteljesebben nőtt az építőipar teljesítménye, a termelés 20-30 százalékos növekedése valószínűsíthető az év egészében – kommentálták elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait hétfőn a
Kétezertízben az új kormányzat társadalomfilozófiai elképzelése a munka, család, nemzet hármas egységén nyugodott. A lehető legnagyobb szabadságot kívánta biztosítani az embereknek.
Februárban az import euróban számított értéke 7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a bővüléshez hozzájárult a beruházások és a fogyasztások dinamikus növekedése.
Februárban 2,0 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,3 százalékkal, a belföldieké 0,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A legérdekesebb aktuális témákat hozta a Rapid délutáni műsorába Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója és Bálint Botond, a Pestisrácok.hu munkatársa.
A zenekarvezető Kun Péter, a fiatalon elhunyt Edda-gitáros emléktáblájának felavatásán hatódott meg.
Az AfD politikusa szerint az uniós alku megalázó feltételeket tartalmaz.
A kormány kettős fékrendszerrel akadályozza meg az ingatlanárak kontrollálhatatlan emelkedését.
A vitatott alku mögött geopolitikai megfontolások állnak.
Donald Trump Keir Starmer brit miniszterelnökkel tárgyalt.
A fesztiválszervezők élete nem csak játék és mese.
A vitatott alku mögött geopolitikai megfontolások állnak.
Donald Trump Keir Starmer brit miniszterelnökkel tárgyalt.
A fesztiválszervezők élete nem csak játék és mese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.