Varga Mihály: A keresetek a gazdasággal együtt nőttek
Visegrádi összehasonlításban a 2010 és 2019 között Magyarországon nőtt a legjobban a bruttó átlagkereset – mutatott rá Varga Mihály.
Visegrádi összehasonlításban a 2010 és 2019 között Magyarországon nőtt a legjobban a bruttó átlagkereset – mutatott rá Varga Mihály.

A 2018. december-2019. február közötti három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 56 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 20-64 éves korcsoportban, a foglalkoztatottak száma 35 ezerrel, a foglalkoztatási ráta
Januárban a külföldi vendégek 1,2, a belföldi vendégek 0,1 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A korábbi évekkel szemben valamivel kiegyenlítettebb területi megoszlást mutatnak a tavalyi lakásépítési adatok, de így is a fővárosban és környékén adták át az új ingatlanok felét.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a héten közölte, januárban az ipari termelés volumene 4,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Kevés adatot közölnek a következő héten, mindössze az államháztartás februári részletes adatait és a szálláshelyek januári forgalmát teszik közzé.
Mérséklődött valamelyest a tavaly október és december közötti időszakban a megelőző negyedévhez képest a betöltetlen álláshelyek száma.

A tavalyi erős kezdés után idén is jelentős fellendüléssel indította az évet az építőipar. Szakértők szerint az ágazat lendülete legalább a jövő év végéig ki fog tartani.

A jelenlegi kilátások alapján szektor idei teljesítménye valamivel több mint 10 százalékkal, de akár 20 százalékkal is meghaladhatja a 2018-as szintet – kommentálták az elemzők a KSH legfrissebb adatait.
Az épületeknél ipari és irodaépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is út- és vasútépítések eredményezték a növekedést – tette hozzá a jelentés.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Petschnig Mária Zita a 13. havi nyugdíj után az agrártámogatásokat is elvenné, és örülne, ha Brüsszel elvenné Magyarország szavazati jogát.

Feltűnik Radics Gigi is, aki az egyik utolsó próbán énekel.

Megkopott Magyar Péter varázsa, Orbán Viktor viszont akcióba lendült.

Weberről és Péterről röviden a győri háborúellenes gyűlés előtt – írta Menczer.

Menczer Tamás közösségi oldalán tett közzé videót, amelyben Trump egy brit televíziós csatornának adott interjúban a magyar miniszterelnököt dicsérte.

Madrid figyelmeztet: a mostani beáramlás csak előszele egy nagyobb migránshullámnak.

Szakértők szerint a talajt borító hamu víztaszító tulajdonsága miatt a föld még nehezebben képes elnyelni a vizet.

In his conversation with Mathias Dopfner, Hungary's Prime Minister emphasized: the European Union has shifted from being a peace project to a war project, while Donald Trump is the man of peace.

Az év utolsó hónapjában jóval előbb érkezik a nyugdíj, mint az év során.

Még tíz kilométerre a stadiontól is hallatszott a buli.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.