Az építőipar januári teljesítményéről közli jelentését a KSH
Az építőipari termelés januári adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az építőipari termelés januári adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Januárban az ipari termelés volumene 4,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt – erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A beruházások és a fogyasztás meghatározó szerepe az ország gazdasági növekedésében, azok jelentős importtartalmával együtt oda vezetett, hogy az idei év első hónapjában is gyorsabban nőtt a behozatal az exportnál, és így folytatódott az áruforgalmi aktív
Januárban az export euróban számított értéke 6,4 százalékkal, az importé 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi többlet 225 millió euróval, 382 millió euróra mérséklődött – jelentette hétfőn első becslése alapján a K
Az előző hónaphoz mérten 0,6 százalékkal nőtt a szezonálisan, és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás januárban.
A Központi Statisztikai Hivatal keddi közléséből kiderül: élénk volt a költekezési kedv az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyesboltokban január során, a forgalom növekedése 3,9 százalékos volt.

Tavaly decemberben a nyers adat szerint 3,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg a forgalom volumene az egy évvel korábbit.
Németország a magyar gazdaság első számú exportpiaca: tavaly a magyar export 27 százaléka oda irányult – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rapper szerint Magyar Péter rém fárasztó szónoklatot adott elő.

A „nemzeti algoritmus” irányt mutat a szervezet számára.

Petschnig Mária Zita a 13. havi nyugdíj után az agrártámogatásokat is elvenné, és örülne, ha Brüsszel elvenné Magyarország szavazati jogát.

Feltűnik Radics Gigi is, aki az egyik utolsó próbán énekel.

A tüntetők az elnök lemondását követelték.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a nukleáris létesítményekről beszélt.

A legutóbb nyilvánosságra került korrupciós botrány csak a jéghegy csúcsa.

The opposition would surrender sovereignty, posted the Director General of the Center for Fundamental Rights.

A Maladype Színház 2000/2001-es alapítása óta a magyar és a nemzetközi színházi élet egyik meghatározó, kísérletező műhelyévé vált.

Those in Brussels want the war to escalate.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.