Meghozta eredményét a ritka enyhe februári idő: az építőipari termelés éves alapon 48 százalékkal nőtt a statisztikai hivatal adatai szerint. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közölte, az ágazatban ekkora mértékű bővülést még soha nem mértek. Mint írták, a bővülés jól tükrözi, hogy a magyar feldolgozóiparban egyre több beruházás valósul meg, és egyre kiterjedtebb infrastruktúra-hálózat épül ki hazánkban.
– A gazdaság igényli az építőipar jelentős bővülését, mert sosem látott kereslet jelentkezik az ágazatban. A potenciális megrendelésállomány 2018 és 2023 között 25 ezer milliárd forint, ebből 15 ezer milliárdot tesznek ki az állami megrendelések. Az adatok azt mutatják, hogy az építőipari vállalatok sikeresek a megnövekedett kereslet kielégítésében – fogalmazott György László, a tárca gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára.
A kormány azért döntött az állami beruházásokat felügyelő beruházási ügynökség létrehozásáról, hogy a fejlesztések hatékonyabban és jobb minőségben valósuljanak meg. – Működik a kormány építőipari stratégiája. Fontos, hogy lehetőség szerint magyarok építsenek, vagyis a munka, a bér és a profit is magyar legyen – fogalmazott György László, hozzátéve, hogy 2018-ban 16 milliárd forintot kaptak a magyar építőipari kis- és középvállalkozások kapacitásbővítésre, idén pedig újabb hatmilliárd forint áll rendelkezésre.
Horváth András, a Takarékbank elemzője lapunkkal azt közölte, az építőipar idén is érdemben járul majd hozzá a növekedéshez, és a súlya is tovább nőhet a nemzetgazdasági ágazatok között. A szakértő szerint az ágazat bővülése ebben az évben elérheti a harminc százalékot.