Svédországból igazolhat középpályást a Mol Fehérvár
A Transfermarkt szerint hétszázezer eurót érő labdarúgó a téli szünetben válthat klubot.
A Transfermarkt szerint hétszázezer eurót érő labdarúgó a téli szünetben válthat klubot.
Sannino és Bódog távozása után sikeres volt tűzoltóként, most „hosszabb távú” feladatot kapott.
A Budafok–Honvéd és az Újpest–ZTE mérkőzésekkel zárul a 2020-as év a magyar futballban.
A lila-fehérek a Honvédot verték 2-1-re a labdarúgó NB I 16. fordulójának zárómérkőzésén.
Az NB I-ben utolsó Diósgyőr vezetőedzője szerint óriási hiányosságok vannak, sőt önveszélyes a csapata.
Több mint egy félideig bírta a nyomást a Budafok, de a szünet után öt perc alatt eldöntötte a meccset a Fradi.
A 23. születésnapját karácsony napján ünneplő Zimonyi két, Szánthó egy góljával a ZTE idegenben nyert a DVTK ellen.
Hegedűs Lajost az első félidő hajrájába kiállították, ez után nem volt esélye a Paksnak az MTK ellen.
A korábbi kispesti kedvenc legalább hét pontot remél a csapatától az év végi hajrában.
A Ferencváros örülhet a legjobban a felcsútiak pontszerzésének, szerdán kilenc pontra növelheti az előnyét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Minden készen áll a holnapi ünnepségre.
Mutatjuk, hogyan segítheti a szervezetét a következő napokban!
Nem sikerült mozgósítani Magyar Péternek.
A Szolnokon balesetet szenvedett autóbusz jó műszaki állapotban volt, néhány hete esett át műszaki vizsgán.
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
Megvédte Olaszországot – Európát is.
Négy vereség után a Bajnokok Ligájában próbálnak javítani az angolok.
Jung Jaeil a Müpában ad koncertet.
A Galatasaray simán hozta a kötelezőt a Bajnokok Ligájában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.