Minden korábbinál grandiózusabb tűzijátékra készülhetünk a Szent István-napon
Több mint 45 ezer fény- és pirotechnikai effekt lesz az augusztus 20-i nagy tűzijátékon Budapesten.
Több mint 45 ezer fény- és pirotechnikai effekt lesz az augusztus 20-i nagy tűzijátékon Budapesten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar hatóság kezdeményezte a férfi kiadatását.

Több kérdést is felvet az az ügy, amelyben a bíróság bizonyíték hiányában hozott ítéletet egy feltételezett nemi erőszak kapcsán.

Tragédia.

Egri Viktor ironikus hangvételű kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor békepolitikájáról, amelyre Menczer Tamás reagált: szerinte a sportkommentátor kijelentései elszakadnak a valóságtól és önellentmondásosak.

Négymilliárd eurós fegyverüzlet zárult le.

Sorra buknak ki a csontvázak a szekrényből.

A brüsszeli lépés ellentétes Magyarország érdekeivel.

Mánuel bizánci császár szerette volna kiterjeszteni befolyását Magyarországra és ekkor, bár rövid időre, célt is ért.

Az FTC kapusa elemezte a japánok technikás és gyors játékát.

Csütörtök este pótolja elmaradt meccsét a címvédő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.