Történelmi család történelmi kúriája
Kisfilm készült a geszti Tisza-kastély újjászületéséről.
Kisfilm készült a geszti Tisza-kastély újjászületéséről.
Mindezt úgy, hogy közben meg kell őriznünk az elmúlt 10 év gazdasági eredményeit – hangsúlyozta az építési és közlekedési miniszter.
Holnap délutántól elérhető a BKK-dolgozók kedvezményes éves bérlete.
Ez generációkra meg fogja oldani a dunaújvárosiak életét – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter.
Koppánnyal is találkozott a miniszterelnök Mezőhegyesen.
There is nothing that can create peace like sports, Hungary's prime minister said on Saturday at the inauguration of the new sport hall in Mezohegyes.
A miniszterelnök Mezőhegyesen járt.
Nincs, ami akkora eséllyel tudna békét teremteni, mint a sport – mondta a miniszterelnök szombaton Mezőhegyesen, az új sportcsarnok átadásán.
A közösséget megosztó baloldali uralom helyett, olyan polgármestert ajánlunk, aki képes egyesíteni a várost – hangsúlyozta a miniszter.
Az építési és közlekedési miniszter jelezte, hogy a kormány nem adja fel az ország érdekeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Forsthoffer Ágnes egy örökpanorámás balatoni villában tengeti a napjait.
Whatever the Brussels Commission president announces today in State of the EU address, the Tisza Party will impose on Hungary tomorrow.
A háború eszkalációs kockázata egyre súlyosbodik, most kell hideg fejjel, józan ésszel gondolkodni és cselekedni – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a tárcavezető.
Párizsban a játékvezető nem hunyt szemet a Barcelona-legenda fiának enyhe mezhúzása felett sem.
A főváros úszik a megoldatlan problémákban.
Egy 16 éves lány az áldozat.
Bevágott egy autós a tömött BKK-járat elé, a vészfékezés pedig nem sok jót tartogatott az állva utazóknak.
A főváros úszik a megoldatlan problémákban.
Egy 16 éves lány az áldozat.
Bevágott egy autós a tömött BKK-járat elé, a vészfékezés pedig nem sok jót tartogatott az állva utazóknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.