Itt a nagy bejelentés: Ingyenessé tenné a tömegközlekedést Lázár János
A miniszter számításai szerint az ország- és vármegyebérleteknek köszönhetően ötven-százezer új utas jelent meg a buszokon, vonatokon.
A miniszter számításai szerint az ország- és vármegyebérleteknek köszönhetően ötven-százezer új utas jelent meg a buszokon, vonatokon.
Lázár János a Gazdasági Bizottság előtt számolt be a törvény újdonságairól.
Fontos bejelentést tett az utolsó mondatban.
Alternatívát kínál az új lehetőség az ingázóknak.
A tárcavezető szerint lejárt az ideje a francia és német építőipari megszállásnak.
A német gazdaság gyarapodásához a magyarok hozzájárulása tagadhatatlan – hangsúlyozta az építési és közlekedési miniszter.
Mindenki tudta, hogy bevezetik, csak azt nem, hogy pontosan mikor és mennyibe kerül majd. Szóba került a GySEV is.
Hajnalban egy megrakott tehervonat szaladt bele a sápi állomáson álló személyvonatba, délutánra állt helyre a forgalom.
Menczer Tamás: Tanuszodát azért építünk, mert a gyerek az első.
Lázár János igyekezett betartatni a sebességhatárt a miniszterelnökkel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soha nem fordult még elő európai kupameccsen, hogy öt gól szülessen a hosszabbításban.
Az őszödi beszéd óta nem volt hasonlóra példa a közéletben – fogalmazott a miniszterelnök.
A szállítás pedig rendőri biztosítás mellett indul pénteken.
A rendőrség súlyos csapást mért a hazai kábítószerpiacra.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.