Magyar klasszist választottak a 2023-as év legjobb játékosának
Akárcsak a világszövetségnél , a vizes sportokat tömörítő európai szervezet szavazásán is Zalánki Gergő győzött.
Akárcsak a világszövetségnél , a vizes sportokat tömörítő európai szervezet szavazásán is Zalánki Gergő győzött.
Forradalmi változásokat jelentettek be ma a sportág jobb eladhatósága érdekében.
Az egykori olimpiai ezüstérmes versenyzőt, jelenlegi sportállamtitkárt azonnal erre a posztra szavazták meg.
A Swimming World szerint az Európai Úszó Liga gyanús ügyében a svájci és az olasz ügyészség nyomoz.
Az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg.
A LEN május 10-én, Budapesten sorra kerülő tisztújító kongresszusán dől majd el, hogy megválasztják-e valamelyik pozíció betöltésére.
150 nappal a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt Szabó Józsefet, Temes Juditot, Vereczkei Zsoltot és Petrov Anatolijt iktatták be.
Az olasz sztárcsapat Pro Reccóval is azonos csoportba került a címvédő FTC-Telekom Waterpolo a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtábláján.
Emlékezetes, a Fővárosi Főügyészség felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolta meg a kilencvenes évek meghatározó médiavállalkozóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baloldali milliárdos legnagyobb cége körül a tavasszal vagyonkimentési botrány robbant ki, aztán sok mindent zálogba adtak.
Mazen Al-Ramahi a német bevándorláspolitikát is dicsérte.
A feszült viszony tovább súlyosbodik.
Kós Hubert tovább szárnyalt, Fángli Henrietta pedig újra úszott és tovább is jutott a világbajnokságon.
Átláthatóan, minden egy helyen. Itt mindenki tájékozódhat a szeptembertől startoló programról.
Felvidéken megmaradt a borról szóló közösségi tudás, s akárcsak Belső-Magyarországon, már az ezredfordulóra több tucat remek középbirtok diktálta az iramot.
Nyugaton már esik, keleten még tombol a kánikula.
1914 nyarán az európai nagyhatalmak vezetői tévedésből és félelemből egymást „húzták bele” a háborúba.
Átláthatóan, minden egy helyen. Itt mindenki tájékozódhat a szeptembertől startoló programról.
Felvidéken megmaradt a borról szóló közösségi tudás, s akárcsak Belső-Magyarországon, már az ezredfordulóra több tucat remek középbirtok diktálta az iramot.
Nyugaton már esik, keleten még tombol a kánikula.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.