Lewis Hamilton a brit uralkodó újévi kitüntetési listáján
A 35 éves Hamiltonnak alig néhány napja az Év Sportembere címet adományozta a BBC.
A 35 éves Hamiltonnak alig néhány napja az Év Sportembere címet adományozta a BBC.

A 2020-as esztendő nemzetközi sportösszefoglalója, középpontban Formula–1, tenisz és kerékpár.

Felkerült azon személyek listájára, akik külföldön tesznek kivételes szolgálatot az Egyesült Királyságért.

Így ünnepelték a karácsonyt a sportvilág sztárjai, legalábbis a közösségi médiában.

Elütötte egy versenyautó László Attilát, amputálni kellett a lábát, most Hamilton mellett díjazták.

A BBC bejelentette, kik voltak a 2020-as sportév legjobbjai Nagy-Britanniában.

Csokorba szedtük a vasárnap lezárult 2020-as Formula–1-es idény legfontosabb statisztikáit.

A koronavírus-fertőzésen átesett Lewis Hamilton gyógyulását követően sem érzi magát csúcsformában.

Sok érzelemre számíthatunk Abu-Dzabiban, a Formula–1-es versenynaptár idei utolsó állomásán.

A Mercedes még nem jelentette be, hogy ki fogja helyettesíteni Hamiltont a hétvégi Szahíri Nagydíjon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhol az extrém hideg is marad.

Magas elégedettségi mutatóval működik a 1818 DÁP-ügyfélszolgálat.

Vége a „Merjünk kicsik lenni!” politikának, mert attól tartunk, hogy valaki rácsap a kezünkre, ez már a múlté – fogalmazott a Fidesz budapesti elnöke.

Az ország egyik legjobb nyomozójának kész forgatókönyve van.

A nagykövetek is készülnek.

Tucker Carlson Szergej Karaganov orosz politológussal beszélgetett.

Az eszkaláció mellett tették le a voksukat.

Lapunk publicistájának legújabb blogbejegyzése.

Von der Leyen's comment saying "this is the price of peace" was cynical, because it is actually the price of war, Hungary's State Secretary for Health says.

Előtte azért megsebesítette a nőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.