Van, amiben Hamilton sem tudja túlszárnyalni a legnagyobbakat
A Formula–1-ben az is előfordult, hogy a győztes közel öt percet vert a másodikra.
A Formula–1-ben az is előfordult, hogy a győztes közel öt percet vert a másodikra.

Lewis Hamilton újra átírta az F1 történelemkönyveit és egyeduralkodóvá vált a győzelmek tekintetében.

A hatszoros világbajnok Hamilton nyerte meg a Portugál Nagydíj szombati időmérő edzését.

Bottas nyerte a nyitónapot, Gasly autója kigyulladt, Verstappen és Stroll összeütközött.

Az időmérőn Lewis Hamilton szerezte meg a második helyet, a harmadik Max Verstappen lett.

A rádióbeszélgetés tisztázta, hogy a rajtpróbánál nem Hamilton hibázott, hanem a versenymérnöke.

A hatszoros világbajnoknak most be kellett érnie a harmadik hellyel, az Orosz Nagydíjat Bottas nyerte meg.

A Nemzetközi Automobil-szövetség módosította az eredményhirdetésekre vonatkozó szabályait.

Összekeverhető-e a sportolói és a művészeti megnyilvánulás a politikaival?

Döbbenetes szám: a Mercedes brit pilótája a hétvégén a 91. nagydíjgyőzelméért hajt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kevésen múlt az élete.

Erős kijelentést tett egy fórumon a Tisza Párt szociológusa.

A csalással vádolt férfi a baloldal egyik legnagyobb korrupciós ügyében kezdhetett el beszélni.

Második alkalommal hirdették ki a gimnáziumok országos rangsorát.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

The Hungarians in Vojvodina support Fidesz.

Kihallgatták a rendőrök.

A betegforgalom a megszokotthoz képest 30 százalékkal emelkedett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.