Újabb törvényt a normalitás védelmében!
Megengedhetetlen, hogy történelmi épületeket életellenes jelképekkel gyalázzanak meg.
Megengedhetetlen, hogy történelmi épületeket életellenes jelképekkel gyalázzanak meg.

Gyurcsány egyik beosztottja, Vadai Ágnes törvényjavaslatot nyújtott be, amely átfogó vizsgálatot ír elő a magyar katolikus egyháznak a pedofil bűncselekmények feltárására.

A szülők kezéből ebben a fontos és rendkívül szenzitív témában nem szabad kivenni az irányítás, a kontroll jogát.

A belga történész szerint Európa mostani problémái megegyeznek a Római Birodalom válságának okaival.

A transznemű atléták bármelyik nem szerinti osztályban versenyezhetnek Svédországban; Utcai automatából is lehet pizzát vásárolni Rómában. Egyre többen és gyakrabban káromkodnak Nagy-Britanniában; Milánó baloldali polgármestere a bevándorlókat támogatja.

Szarvasmarhavécékkel védekezne Belgium a légszennyezés ellen; engedélyezhetik az egyedülállók és leszbikusok mesterséges megtermékenyítését Franciaországban. A belga államtitkár sürgeti a nemsemleges öltözetet és a miniszoknyát a középiskolákban; minden i

A Baleár-szigetek anticovid-biztosítást kínál a turistáknak; Egy civil szervezet szerint nem biztonságos a virtuális tér az LMBTQ közösségnek. Száz nap választhatja el Spanyolországot a nyájimmunitástól; Kerülendő a nő és a férfi kifejezés a svéd portál s

Ők azok, akik hátat fordítanak a közösség értékeinek, érdekeinek, és elárulják azokat az éppen időszerű korszellem szolgálatába szegődve.

A balliberális médiumok mellett az ellenzéki tisztségviselők is előszeretettel teszik gúny tárgyává a szenteket és a keresztény jelképeket.

Spanyolország és Algéria véget vetne az illegális migrációnak; a svéd autógyár dolgozói is kérhetnek szülési szabadságot. A Pentagon már fogadja a transzneműeket; a svéd miniszterelnök az Orbán-kormánnyal ellentétben a volt svéd kommunista pártot demokrat




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Különösen aggasztó a fiatalkorúak szempontjából, akik biológiailag és pszichológiailag még fejlődési szakaszban vannak.

Az adatszivárgási botrány kapcsán nincs olyan mondata a Tisza Pártnak, amelyet ne cáfoltak meg napokon belül vagy ők maguk, vagy a napvilágra kerülő tények.

Felvetődött, hogy az ukrán hadsereg szándékosan nem védi megfelelően az energetikai infrastruktúrát azért, hogy később nagyobb helyreállítási összegek érkezzenek.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

Japán katonai választ mérlegelhet.

A döntés nyomán a burgaszi olajfinomító, a benzinkúthálózat, a repülőgépüzemanyag-gyártó és az adóraktárak működése 2026. április 29-ig zavartalan maradhat.

A Magyar Nemzet árkörképe. Nézze meg, meg fog lepődni.

Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.

November 15-én volt 10 éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Kvízünk kitöltésével tesztelheti, mennyire emlékszik az akkor történtekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.