Lopják a szimbólumainkat
A világot szellemi uralmuk alá hajtani szándékozó ultraliberális zsoldosok tulajdonképpen tolvajok is.
A világot szellemi uralmuk alá hajtani szándékozó ultraliberális zsoldosok tulajdonképpen tolvajok is.

A nemi identitás kialakulására nézve Bagdy Emőke ismertette a gendermesékben rejlő veszélyeket.
Az Emberi jogi nevelők hálózata foglalkozásterveket készített a nemrég országos botrányt kavaró könyvhöz.

A DK-s vezetésű Óbudán egy melegpropagandával is foglalkozó alapítvány bevonásával valósítják meg a gyermekvédelmi programot.

Egy érzékenyítő könyvecske a nyílt társadalom szolgálatában.

1956-ban a „testvéri szovjet csapatok” is a „népet” jöttek megvédeni a „fasisztáktól”, mint most Katarina Barley.

A Hintalovon Alapítvány és a Háttér Társaság a Melegekért a vidéki iskolákban is terjeszkedik.

Védeni kell a lengyel iskolákat az „ideológiai forradalomtól” – hangsúlyozta Przemyslaw Czarnek kijelölt lengyel oktatási miniszter egy hétfői lapinterjúban.
A tüntetők hangja behallatszott az online közvetítésbe, a szervezők arra kérték a szülőket, hogy ne engedjék gyermeküknek ezt látni.

Tüntetést tartottak az első homoszexuális propagandát tartalmazó mesekönyv megjelenése ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter embere összepakolt, és faképnél hagyta a riportert.

A párt alelnöke arról írt a közösségi oldalán, hogy őt Magyar Péter kérte fel a képviselő-jelöltségre.

A nevezést április 7-től nyitják meg, és akár SUP-pal is teljesíthető a klasszikus táv.

Tízezer embernek segítenek idén is.

Az Európai Bizottság a saját pénzéből támogatott szervezetek jelentéseire hivatkozva bírálja Magyarországot – írta Dömötör Csaba, aki nyilvánosságra hozta az érintett szervezetek listáját és a támogatások összegét.

Egyes esetekben akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak.

Április 12 – A biztos választás.

Megint tarolnak a magyar filmek a mozikban.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.

A közös intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent az illegális határátlépések és az embercsempészek száma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.