Belharc kezdődhet a román kormányzati pártban
Florin Cîţu miniszterelnök bejelentette: versenybe száll a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségéért.
Florin Cîţu miniszterelnök bejelentette: versenybe száll a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségéért.

Döntő kérdés lesz, hogy miként viszonyulnak a magyar közösséget érintő új jogszabályokhoz a PNL nacionalistái.

Kelemen Hunor azt hangsúlyozta: nyolc év politikai válság után véget kell vetni a demagógiának.

Nem kölcsönös magyar–román összeborulás kell, mindössze értelmes párbeszédre lenne szükség.

Az Adevarul szerint a világjárvány a kabinet taktikai célkitűzését, az előre hozott választások kiprovokálását is keresztülhúzta.
Immár másodszor bukhat meg bizalmatlansági indítvány következtében a Ludovic Orban vezette kormány.

A megvásárolható új lakások felső értékét 140 ezer euróra (mintegy 50 millió forint) növelték.

Nagy gond lenne, ha maradna a napi 1200–1400 fölötti új esetszám az iskolakezdés után.

A miniszterelnök a parlamenti választásokat megelőző politikai harc részének nevezte a lépést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

És letartóztatás.

Lezárult a vizsgálat.

A négylábút búvártechnikával sikerült kihúzni a vízből.

Scherer Károlyt eltűntként tartják számon, de biztos, hogy meghalt.

Ha egy bábkormány kerül hatalomra, a magyarok pénze Ukrajnába fog kerülni.

Százezreknél nincs fűtés a sorozatos orosz támadások miatt.

Megszólalt Párizs.

The question is what will happen after April 12: will a national, sovereign government remain, or will Brussels place a puppet government on our necks, the Minister of Foreign Affairs and Trade posted on his social media page.

Szerdán 18 órakor rendezik az Egyiptom–Szenegál Afrika-kupa elődöntőt.

Előnye az átalakulásnak, hogy a holdingon belül a források könnyebben átcsoportosíthatók és optimalizálhatók belső hitelezéssel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.