Nemesi névhasználat – erkölcsi jóvátétel
Mi történne, ha a történelmi családok leszármazottjai hivatalosan is használhatnák nemesi előneveiket és rangjaikat?
Mi történne, ha a történelmi családok leszármazottjai hivatalosan is használhatnák nemesi előneveiket és rangjaikat?

Ezentúl legfeljebb 19500 forint közjegyzői díj számolható fel azoknak, akik lakásuk megvásárláshoz állami hitelt vesznek fel.

December 31-i hatállyal Orbán Viktor visszavonta Galambos Dénes miniszterelnöki biztosi kinevezését.
A veszélyhelyzet fennállása alatt nem kell személyesen átvenni a táppénzes papírt.

A kormány megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben emeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék a kedvezményeket.

Novák Katalin Facebook-videóban ismertette a rendeletet, és válaszolta meg a támogatással kapcsolatos, leggyakrabban felmerülő kérdéseket.

Megjelentek a Magyar Közlönyben a gazdasági válság ellensúlyozására hozott kormányzati intézkedések.

Az erről szóló miniszterelnöki határozat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
Megjelentek a Magyar Közlönyben a holnaptól hatályos szigorításokról szóló kormányrendeletek.
A főszabály szerint nem magyar állampolgár nem léphet be az országba szeptembertől, kivéve, ha tartózkodási engedélye van.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan dolgoznak.

A sofőr elhajtott, de a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren elfogták.

Pontosan ezért nem szabad Brüsszel embereire bízni az országot – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

Az érintett szakaszon sebességkorlátozást vezettek be.

Veszélyben a városok!

Ideiglenesen lezárták az iráni légteret.

Francia egységek is bekapcsolódnak a grönlandi katonai jelenlétbe.

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is magasabban rangsorolt ellenféllel kezd.

A Bayern München legújabb győzelmével olyat ért el, amiről Pep Guardiola csak álmodott.

A kamerás autó sofőrje nem számolt a sort végigelőző autó hirtelen érkezésével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.