„Fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni”
Február 22-én ötödik alkalommal rendezik meg a magyar parasport napját.
Február 22-én ötödik alkalommal rendezik meg a magyar parasport napját.

A parasport ma már a magyar sport egyik teljes jogú szakága, amely ugyanúgy megérdemli az elismerést, mint bármelyik másik terület, amellyel kiemelten kell foglalkoznunk.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szakmai konferenciával készül a jövő héten harmadik alkalommal sorra kerülő Magyar Parasport Napjára, a társrendező Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) koordinálásában pedig ezút



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nincsenek szavak.

Budapest megoldotta a hóhelyzetet: megvárták míg elolvad.

Február 20-ig minden választópolgár megkapja az értesítőt.

A Harcosok Klubjának üzent a miniszterelnök.

Oda lesz a demokrácia.

Óriási teher Európának, miközben Ukrajnában virágzik a korrupció.

A vallás szabad gyakorlását a börtönben is biztosítani kell.

A gáz- és áramkedvezményekből otthononként egyféle igényelhető.

Minden akadály elhárult, minden feltétel adott.

A szivárványszínű lépcsőt már nem először festették át.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.